Fotó: Vörösháziné Ádám Zsuzsa
Családi programjaink között évek óta előkelő helyet foglal el a győri szeretetnap, ahol a szép szentmise, a jótékonykodás és a gyermekbarát programok mellett mindig lehetőség nyílik arra is, hogy néhány kedves szót váltsunk Böjte Csaba atyával. Azzal az emberrel, aki sok-sok évvel ezelőtt – néhány éhes gyermek érdekében – nem félt szembeszállni az akkori politikai hatalommal, s akit napjainkban – méltán – az erdélyi árva gyermekek legfőbb gyámjának nevezünk. Neve az egész világon ismert a magyarság körében, és őszinte szeretettel tölti el a szíveket.
Aki részt vett az eddigi alkalmak valamelyikén, az tapasztalhatta, hogy itt nem pusztán futólag találkozhatunk Csaba atyával, hanem mindig kapunk is tőle valami nagyon fontosat: egy kedves szót, áldást, gyermekünk arcára egy simogatást, amit aztán elviszünk magunkkal, s amely szürke hétköznapjainkon mosolyra késztet, örömmel tölt el bennünket. Egy ilyen apró boldogságmorzsát tehettünk a tarsolyunkba az idei, tizenhatodik szeretetnapon is.
A Dunakapu tér lépcsőin üldögélve vártuk, hogy megpillantsuk a ferences szerzetest, akivel hatéves kislányunknak nagyon fontos megbeszélnivalója volt. Magunkban persze azt gondoltuk, hogy a rendezvény egyik főszereplőjének nem sok ideje lesz óvodás kislányunk kérdéseit meghallgatni. Amikor Böjte atya végre feltűnt a tömegben, a gyermek szó nélkül felpattant, és odafutott hozzá. Könnyen átsurrant a tömegen, és megsimogatta a szerzetes ruháját, majd a fülébe súgott valamit. Csaba atya kézen fogta a kislányunkat, és egy közeli kis sikátor lépcsőjére kuporodott vele. A férjemmel messziről figyeltük elmélyült beszélgetésüket. Kislányunk egy rövid imát követően Csaba atya kezét fogva, ugrándozva megindult felénk. „Mindent megbeszéltünk” – mondta Csaba atya mosolyogva, majd a kicsi kezét a mi tenyerünkbe csúsztatta.
Meghatódva néztük a szerzetes távolodó alakját. Micsoda csodálatos egyszerűség, micsoda krisztusi szeretet! Míg Böjte Csabát, a világszerte ismert, sokszorosan kitüntetett ferences szerzetest kígyózó sorok várták, ő egy hatéves kislánnyal üldögélt egy sikátor lépcsőjén, és arról beszélgetett vele, hogy miként lehetne szebbé tenni a világot.
Forrás: Győri Egyházmegye
