A középkori eredetű, húsvétvasárnap hajnalán tartott szertartás elnépiesedett változata régen az egész Kárpát-medence területén ismert volt, mára azonban már csak Kunszigeten él.
Húsvétvasárnap hajnalban talán mindenkinek jobban esik a pihenés. Érthető, hiszen sokáig tartott a feltámadási mise, a háziasszonyok pedig már napok óta sütöttek-főztek, készültek a rokonok megvendégelésére, jár a későn kelés. Ám idén húsvét hajnalban is sokan gyülekeztek Kunsziget főterén, a Szent Lőrinc-templom előtt. A hajnali fél ötkor kezdődő Jézus-keresésre még a hűvös, esős, szeles idő ellenére is mintegy ötszázan jöttek el; nemcsak a falu lakói, hanem környékbeliek és elszármazottak is, sőt, Nyíregyházáról is érkezett egy család.
Kunsziget a Mosoni-Duna jobb partján, a Szigetköz kapujában fekszik. A település neve sok néprajzkutatónak okozott fejtörést: hogyan kerültek kunok a Szigetközbe? A falu nevének eredetére máig nincs válasz, ám nemcsak emiatt vonja magára a kutatók érdeklődését. A Kunszigeten évszázadok óta élő Jézus-keresés hagyománya, amely a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba is bekerült, a török hódítás korát és az azt követő időszakot eleveníti fel. Akkoriban az Egyház a paphiányt a licenciátus intézményével igyekezett orvosolni: a licenciátusok olyan világi férfiak voltak, akik minden liturgikus (keresztelés, esketés, temetés) és paraliturgikus (búcsújárás, keresztút) cselekedetet elvégezhettek a plébánián, a szentmise áldozati részét és a gyóntatást kivéve. Ők, az úgynevezett „szentemberek” gyűjtötték össze egy-egy falu lakóit húsvét hajnalán, hogy körmenetben elmélkedjék át a szent három nap eseményeit. Kunszigeten a későbbi időszakokban is a templomi előénekesek vezették a Jézus-keresést, csupán az utolsó előénekes, Virág Mihály adta át a szerepét az 1980-as években Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetesnek, néprajzkutatónak. Teodóz atya nemcsak a kunszigeti Jézus-keresést, hanem számos más paraliturgikus népi ájtatosságot is „örökbe fogadott”, hogy fennmaradjanak az utókor számára. 2013-ban bekövetkezett halála óta egykori tanítványa, Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész vezeti a szertartást. Munkáját lelkipásztorok is segítik, Winkler Zsolt, a település plébánosa, valamint Varga Zoltán piarista szerzetes.
„A szokás eredete a középkori európai és magyarországi liturgia részét képező Quem quaeritis?, azaz Kit kerestek? játékra vezethető vissza – avat be a szertartás messze nyúló történetébe Medgyesy S. Norbert.
– A szertartás másik neve Ludus paschalis, azaz húsvéti játék, melynek lényege a következő: a székesegyházakban a kanonokok és a káptalani iskolába járó diákok által húsvétvasárnapra virradó éjjel énekelt zsolozsma részeként, a Te Deum előtt a diákok odavonultak a szent- sírhoz, és eljátszották a három Mária történetét, akiknek megjelent az angyal és azt kérdezte: »Kit kerestek?« Innen származik e gregorián dallamon énekelt, négy-öt perces liturgikus dráma elnevezése. A népi Jézus-keresés ennek a középkori eredetű, a húsvéti zsolozsma szerves részeként, gregorián dallamon énekelt játéknak az elnépiesedett, kései formája.”
A szertartás a nagypéntek eseményeinek átelmélkedésével kezdődik. Ebben egy, a Szent Keresztről szóló tizenöt versszakos diadalének segít: „Zengjen szívünk méltó hálát, áldva Jézus keresztfáját! / Zengjen a hív szeretet győzedelmi éneket!” Medgyessy S. Norbert az egykori szentemberek hagyományát követve diktálással vezeti az éneket: a módszer lényege, hogy az énekvezető által előénekelt sort az egész közösség megismétli. Lassan elindulunk: amerre a körmenet elhalad, a házak ablakában gyertyák, mécsesek világítanak. A szomszéd település, Mecsér irányába tartunk, hűvös szél támad a Szigetköz felől. Ahogyan a falu utolsó házát is elhagyjuk, szinte átélhetővé válik a nagypéntek sötétsége. Hiába hajnalodik, a nap fénye nehezen tör elő a koromfekete esőfelhők mögül. Így érünk a felújított Mecséri-kereszthez, amelyet a tavalyi Jézus-keresés alkalmával áldott meg Veres András győri megyéspüspök.
Rövid imádságot követően a körmenet újra a falu felé indul: a temetőbe igyekszünk, hogy a halottaknak is elvigyük a feltámadás örömhírét. A menetet kísérő népének a húsvét- vasárnap hajnalán történteket beszéli el: láthatjuk az asszonyokat, akik üresen találták Jézus sírját, és hallhatjuk az angyalt, amint meghozta az örömhírt. A temető kapujába érve újabb rövid diadalének következik: „Mit jelent a fény Jézus sírjánál? Mit mond az angyal a fény árjánál? Alleluja, alleluja!” A temetőben a falubeliek és az elszármazottak mécsesekkel keresik fel hozzátartozóik sírját, míg az előénekes és a többi résztvevő a kereszt előtt együtt imádkoznak az elhunytakért. Ismert és kevésbé ismert húsvéti népénekek kíséretében vonulunk vissza a plébániatemplomhoz, ahol a szertartást a Mária-antifóna zárja. Mielőtt azonban otthonainkba is elvinnénk a feltámadás örömhírét, Winkler Zsolt plébános szól a jelenlevőkhöz: forró teára és süteményre hív mindenkit a plébánia épületébe.
A szeretetvendégség már akkor elválaszthatatlan részét képezte a kunszigeti Jézus-keresésnek, mikor még nem volt divat agapéval koronázni az egyházi eseményeket. Igaz, akkoriban még nem a plébánián tartották, hanem a rokonok mentek át egymáshoz köszönteni a családtagokat: mivel mindenki ébren volt már, nem számított tapintatlanságnak a hajnali vendégeskedés. Az évek során a köszöntések helyszíne a plébánia lett: a falubeli asszonyok sokféle finomsággal készültek a résztvevők megvendégelésére. Soha nem okozott gondot süteményt sütni – mondja Szalai Szilvia, aki teával kínálja a betérőket.
Winkler Zsolt plébános 2004 óta szolgál a településen, Kunsziget mellett Öttevény, Abda, Ikrény és Börcs lelkipásztora is. Jól ismerte a Jézus-keresés hagyományát, hiszen már kispap korában is részt vett a szertartásokon, sőt, Teodóz atya tanulmányából is felkészült rá. Igaz, hozzá kellett szoknia, hogy öt település nagyheti szertartásait követően részt vegyen egy hajnali körmeneten is. „Már megedződtem – mondja. – Ezen a környéken a Jézus-keresés hozzátartozik a lelkipásztori szolgálathoz.”
Hasonlóképpen gondolják ezt a szertartáson jelen lévő fiatalok is. Regi, Flóra és Ancsi nyolc éve az öttevényi katolikus ifjúsági kör tagjai, és úgy vélik, a közösséget is jobban megélik, ha részt vesznek a Jézus-keresésen: „Ha te felkelsz, én is felkelek” – buzdítják egymást. – „De hát mindig van értelme felkelni!” – teszi hozzá Ancsi. Regi elmeséli, hogy a Jézus-keresésre való felkészülést nagy szervezőmunka előzi meg, hiszen nem egy településen laknak, és meg kell beszélniük, hányan jönnek, ki kit hoz el Kunszigetre.
Lendvai Ivánné polgármester 1970-ben került Kunszigetre. Az 1980-as évektől kezdve tevékeny résztvevője a Jézus-keresésnek, sőt, a település vezetőjeként ahogyan tudja, népszerűsíti is a szertartást. Elmondása szerint nehéz megbecsülni, hogy a résztvevők között hányan vannak a falubeliek, és hányan a vendégek. „Sosem nézek hátra – idézi Teodóz atya szavait, melyeket a Jézus-keresésről mondott –, hiszen tudom, hogy mindig sokan jönnek utánam.”
Elgondolkodva búcsúzom a kunszigetiektől. Egyre csak a török kor jár a fejemben, és az azóta eltelt évszázadok viszontagságai – hiszen számtalanszor borította be a történelmet a nagypéntek sötétsége. Mégis, a Mosoni-Duna egy kanyarulatában egy kis falu előénekesei, Nagy Mihály, Tóth József, Szalai Lőrinc, Szalai Márkus és Virág Mihály korán kelésre, időjárásra, háborúkra, diktatúrákra való tekintet nélkül vállalták, hogy minden évben húsvét hajnalán elhozzák a feltámadás fényét. Mit jelent a fény Jézus sírjánál? Azt, hogy a sötétség bizony nem tart örökké.
