Cecília-hangverseny Vácott

Fotó: Váci Egyházmegye

 

Az ünnepi szentmisén Beer Miklós püspök átadta a híveknek Ferenc pápa üzenetét. A főpásztor emlékeztetett arra, hogy a Szentatya rendelkezése alapján a Krisztus király ünnepe előtti, évközi 33. vasárnap 2017-től a szegények világnapja az Egyházban.
E világnap célja annak tudatosítása, hogy a keresztény közösségeknek az egész világon egyre fontosabb feladatuk Krisztus szeretetének konkrét jeleivé válni a szegények, a rászorulók és az üldözöttek számára. Ennek a szemléletnek az egész életünket át kell hatnia – hangsúlyozta Beer Miklós. A szentmise után a püspök köszönetet mondott a Szent Cecília kórusnak és a székesegyházi kórusiskolának egész évi szolgálatukért, s áldást kért további tevékenységükre.
A szentmisét követően a Cecília-hangversenyen a következő művek hangzottak el: Zsigmond kori töredék – Domine ad adjuvandum, Vierne: Ave verum, Perosi: Laudate Dominum, David Morgan: Hosanna in excelsis Deo, Pikéthy Tibor: Missa pro pace, Gounod: Ave verum, Herbeck: Pueri concinite.
Egy ősbemutatónak is részese lehetett a közönség: most először hangzott el Vulpius Krisztus király koronája című művének vegyes kari és szimfonikus zenekari apparátust igénylő átirata, amelyet Varga László atya, a székesegyház karnagya komponált.
A hangversenyen közreműködött a váci székesegyház kórusiskolája (karvezető: Verbay Zsuzsanna), a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar (művészeti vezető: Farkas Pál), Bednarik Anasztázia orgonaművész, Verbay Zsolt székesegyházi orgonista; szólistaként Garamvölgyi Krisztina és Dézsi Bernadett (szoprán), Fitos Mónika (mezzoszoprán), Kristofori Ferenc (tenor) és Csima Zsolt (basszus).

* * *

Varga László ismertette: december 16-án 19 órakor a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) rendezésében, a zeneszerző születésének százharmincötödik, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Kodály Zoltán Missa Brevis című műve hangzik el a váci székesegyházban. Előadja a budai ciszterci templom énekkara és a kőbányai templom kórusa, vezényel Erkel Ferenc szépunokája, Somogyváry Ákos.
A koncert előtt, 18 órakor püspöki szentmisét tartanak, amelyen a Váci Székesegyházi Kórusiskola Kodály Zoltán Magyar mise című művét énekli.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .