Nem is lehet ez másként abban a városban, ahol olyan művészek alkottak, mint Gebauer Ernő, vagy a festőművészből bútortervezővé lett, zseniális Breuer Marcell, aki éppúgy az 1919 és 1933 között működő német Bauhaus főiskola holdudvarába tartozott, mint e megrendítő textilművészet- és élettörténeti emlékkönyv főszereplője, Berger Otti. Aki méltán volt a pécsi Janus Pannonius Múzeum A művészettől az életig – magyarok a Bauhausban című kiállításának is az egyik kulcsfigurája. Valljuk be, bármilyen szépek, tiszta vonalvezetésűek és praktikusak voltak is a Bauhaus-házak és bútorok, ahhoz, hogy lakhatóak, otthonosak és derűt sugárzók legyenek, kellettek a változatos szépségű textíliák is. Az 1898-ban született Berger Otti egy jómódú vörösmarti kereskedőcsalád sarja, amelynek vállalkozása nem egyszerű falusi vegyesbolt, hanem egy olyan, szokatlanul nívós családi vállalkozás volt, amelynek textilrészlegét Baranya-szerte ismerték. Otti, aki elemi iskoláit otthon, további tanulmányait Bécsben és Zágrábban végezte, igazán Walter Gropius dessaui főiskoláján találta meg a helyét. Itt többek között Klee és Moholy-Nagy tanítványa volt, az előbbit „Klee papá”-nak becézte, s már első munkáiban őt követte, amikor anyagaiban, terveiben „felcsendült a szín.” A tehetséges drávaszögi lány 1930 októberében tett mestervizsgát. A diákok diplomabuliján készült fotón sokác népviseletben mosolyog; e képen nyoma sincs annak, hogy súlyos halláskárosulás nehezítette az életét. Pályafutása 1930-tól folyamatosan magasra ívelt, egy ideig Gunta Stölzl szövőmester helyettese, majd 1932-ben a Bauhaus-zsűri tagja volt. 1933-ban azonban a Dessauból Berlinbe költöző intézményt, mint a „zsidó-marxista művészek menhelyét”, bezárták. Berger Otti ezek után egy darabig még Berlinben, majd Zürichben dolgozott, aztán Manchesterbe, később Londonba került. Élete nagy szerelme, Ludwig Karl Hilbersheimer Bauhaus-építész és mások javaslatára az 1938-ban Chicagóban megalapított New Bauhaus egyik fontos szereplője, az Új Bauhaus textilműhelyének vezetője lehetett volna. Azonban – a szerző, Varga Mária megrázó dokumentumokkal, levelekkel érzékelteti az ekkor már világszerte ismert textilművésznő helyzetét – Berger Otti hivatása megszakadásával és személyi biztonságával mit sem törődve hazautazott Vörösmartra, hogy rákos édesanyját ápolja. Ekkor abban talált kárpótlást, hogy kapott egy rokkát, továbbá segítségére sietett egy helyi fonóasszony, s vállalkozásában megerősítette apai nagyanyja, az egykor híres délvidéki fonóasszony példája. Ekkor fogott bele „a kor legszebb szőnyegé”-nek megalkotásába. Először apját, Berger Lajost, majd 1944 márciusában anyját, Bergerné Krausz Idát veszítette el, hogy azután 1944. május 29-én, három családtagjával Mohácson jelentkezzék a deportálásra várók seregébe. Innen már nem volt visszaút, a Berger család Auschwitzba került négy tagja közül egyedül öccse, Ottó tért haza.
A „csodaszőnyeg” ugyan soha nem került elő, de Berger Otti hárombőröndnyi, Londonban maradt szakmai hagyatéka igen. És Ludwig Karl Hilbersheimer által megőrzött levelei is, amelyekből egy igazán főnixmadárszerű művész röppen elénk. Perzselő tüzek, üldözések és menekülések között is megújulni tudó. Még elgondolni is fájdalmas: mennyit veszített a világ és ezen belül a textilművészet életszépítő, életet meglágyító birodalma azzal, hogy Berger Ottit negyvenhat éves korában megölték!
A kétnyelvű, magyar–horvát életrajzból idézzük végül Karl Otten Egy halott csillagképe (Berger Otti emlékének) című verséből a két zárósort: „fölfejtetted a lelked és széttépted, / majd szálanként újrafontad.” (Demény Péter fordítása)
(Varga Mária: Ég és föld között – Berger Otti vörösmarti textilművésznő, Pécs, Pannónia Könyvek, 2017)
