A teremtett világ védelmében

VI. Pál már 1971-ben kifejtette: a természet könnyelmű kihasználásával az ember azt kockáztatja, hogy elpusztítja azt, és önmaga is áldozatul esik. XVI. Benedek pápa az idei béke világnapra szóló üzenetében hirdette: Ha békére törekszel, védd a teremtett világot! Hangsúlyozta: „A jelenlegi válsághelyzetek – akár gazdasági, élelmezési, környezeti vagy társadalmi jellegűek – alapjában erkölcsi gyökerűek, és egymással összefüggenek.” Arra köteleznek, hogy életmódunkat a mértékletesség és a szolidaritás jellemezze. „Az egyház felelős a teremtésért, és kötelességének tartja…, hogy a földet, a vizet és a levegőt mint Isten, a Teremtő mindenki számára szóló ajándékait megőrizze.” A magyar püspöki konferencia is pásztorlevelet adott ki 2008-ban: Felelősségünk a teremtett világért címmel. Erdő Péter bíboros, amikor bemutatta a fontos tanító körlevelet, többek között ezeket mondta: „Hisszük, hogy a teremtett világ vallási szempontból is értéket jelent. A világmindenségben a Teremtő bölcsessége és szeretete fejeződik ki, tehát mindaz, amit alkotott, jó és értékes. Ezzel a tisztelettel kell bánnunk az élő és élettelen valósággal.”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.