Az eucharisztikus kongresszusra készülve

Az úrnapi szentmise Alleluja tétele a Caro mea: „Az én testem valóban étel és vérem valóban ital: aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne” (Jn 6,56.57). Míg a bevonulási ének a sátoros ünnep szövegeivel áll kapcsolatban, addig az alleluja már a pászka ünnepére utal (Jn 6,4). Az evangélium felolvasását megelőző válaszos ujjongás szövege János evangéliumának azon szakasza, amely egy nagyobb egység része (Jn 5,1–10,42), s amelyben az evangélium szerkesztője következetesen bizonyítja, hogy Jézus Istentől van. A kiválasztott szakasz Jézus galileai, pontosabban kafarnaumi beszédének része, amelyet megelőz a kenyérszaporítás és Jézus vízen járásának elbeszélése. Miközben zajlik a vita Jézus származásáról, az Úr sokkal mélyebbre evez beszédében: önmagát mint az (áldozatul adott) élet kenyerét összekapcsolja a feltámadás témájával, az esz­kato­lógia nyelvezetét alkalmazva. Jézus úgy lép fel, mint második Mózes, aki az élet pusztájában újra és újra eledelt ad a vándorló népnek (Jn 6,5–15), de az eledel valójában a fürjek húsával (Kiv 16,12) és a mannával jelképezett hús-vér emberi valóság. Ahogyan a Mózes által adott hús és kenyér táplálta a vándorló népet, úgy Jézus önmagát adva táplálja azt, aki ételként és italként veszi őt magához, s létrejön egy kölcsönös immanencia: „Enni azt az ételt, és inni azt az italt tehát azt jelenti, hogy Krisztusban maradni, és őt mint bennünk maradót bírni” (Szent Ágoston, In Ioannem XXVI. 18.). Mind a Graduale, mind az Alleluja VII. mó­dus­ban álló tételek, amelyek a római szertartásrendben, szövegben és dallami hangvételben szorosan kapcsolódnak egymáshoz (Zsolt 145,15–16 és Jn 6,56–57).

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.