Fotó: Lambert Attila
A tömegben egy nyolcvan körüli idős asszony egy kislányt tol a kerekes járókeret ülőkéjén. A körmenet emelkedőhöz ér, az asszony láthatóan küzd, de nem kéri a mögötte lépdelő fiatalember segítségét. „A dédivel megyek” – mondja a kislány. Ők és hozzátartozóik külön kis egységet alkotnak a zarándokok között. Dédike mögött ott a nagycsalád, négy nemzedék: két lánya, azok lányai, és a legkisebb, Violetta. Vámosgyörkről jöttek, Kisboldogasszonykor évtizedek óta itt vannak Szentkúton.
A körmenet hosszan kígyózik, keresztet és települések, templomok zászlóit hordozók vezetik a sort. Mögöttük a népviseletbe öltözött Mária-hordozók jönnek és Szent László fejereklyéje. Kisboldogasszony napján nagybúcsúját ünnepli a kegyhely.
Idén, a Szent László-évben a Győrből országjárásra indult fejereklyét Debrecen, Nagyvárad, Nyíregyháza és Szabolcs után Mátraverebélyre is elhozták, Bognár István atya, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház plébánosa, az ereklye őre vezetésével, a hordozók közösségének kíséretében. Velük jött Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is.
A háromnapos búcsú vasárnapján, szeptember 10-én ő tartja a katekézist. Szent Lászlót a középpontba állítva az életszentségre való meghívottságunkról, a mindenki számára járható útról beszél. Készek vagyunk-e követni az evangéliumból megismert tanítást? Mindenben, nem kiválogatva a jólesőket – teszi fel a súlyos kérdést a búcsúsoknak. Nyitottságra, érzékenységre, figyelemre buzdít, arra, hogy vegyük észre a mindennapokban a kegyelem útmutatást adó, nehézségeken átsegítő ajándékait, és bontakozzon ki bennünk az istenszeretet. „Aki szeret, annak semmi sem drága, az nem sajnál semmiféle áldozatot.” Ez ad lendületet az önnevelés küzdelmes munkájához, ennek támogatásával tudunk szembemenni az árral, vállalva, hogy nem hasonulunk a világhoz.” A főpásztor figyelmeztet a szülői nevelés fontosságára és a család jelentőségére, ahol a gyermek megismerheti a krisztusi értékeket, s megszülethet benne az imádságos lelkület, majd abból a személyes istenkapcsolat.
A búcsú miséjének főcelebránsa és szónoka Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek is Szent László ország- és egyházépítő életpéldáját elénk állítva tanít: „Isten és a felebarát iránti szeretet mozgatja egész világunkat, mindannyian erre a szeretetre teremtettünk.
Egyéni feladat, hogy ki-ki felismerje, hogyan élheti meg ezt. László megtalálta az utat, ahogyan szentjeink is. Csodálatos a múltunk, amely alapot jelent ahhoz, amire meg vagyunk hívva. Feladatunk, hogy megőrizzük Európa keresztény voltát. Kísért a remény elhalványulása, és fennáll a veszélye annak, hogy eltékozoljuk spirituális hátországunkat” – mondja beszédében, majd Szent II. János Pált idézve így biztat: „Ne féljetek! Európa elmélyülő lelki válságában azt kell tudatosítanunk, hogy az evangélium a javunkra szolgál, az evangélium az az erő, amely támogat és megtart bennünket.”
Dél-Szlovákiából minden évben sok zarándok érkezik ide, szlovákok és magyarok egyaránt. Idén egy nagyobb csoport jött Erdélyből is. „E búcsújáró helyek megvalósítják a magyar nép és nemzetiségek katolikus jellegű szintézisét, a békés együttélés lelki föltételeit” – fogalmazott Bálint Sándor a Boldogasszony vendégségében című könyvében.
A szentkúti búcsú, ahogyan a múltban, úgy ma is sokféle ember találkozóhelye. Többségében idős emberek éltetik a zarándoklás évszázados hagyományát, de azok, akiket a nagyszülők gyermekkorban kézen fognak és elhoznak ide, később is visszatérnek. Violetta felmenői évtizedek óta járnak a szentkúti búcsúba. Akik annak idején még gyerekként érkeztek, ma már saját fiaikkal, lányaikkal jönnek, ám még mindig elevenen élnek bennük kiskori emlékeik. Krisztina, Violetta anyukája egy adácsi közösséggel fiatalként is rendszeresen elzarándokolt Szentkútra, gyalogosan. „Minden évben megtettük a hetven kilométert. Esőben, viharban, kánikulában. Hullafáradtan érkeztünk meg, és este a templom körül sátoroztunk. Az volt az igazi.” Aztán férjhez ment, és megszületett az első baba, de ez sem jelentett akadályt: alig volt pár hónapos a kisfiuk, és már vele együtt jöttek Szentkútra. Ő Krisztián, aki ma nyolcéves, és már saját élménye is van a búcsúval kapcsolatban. Nagyon szeretett volna kistestvért. Négyéves korában Szentkúton a gyerek hitével pénzt dobott a csodatévő vizű kútba, azzal a fohásszal, bárcsak testvére születne. A következő évben már a három hónapos Violettával együtt érkezett a család Szentkútra, s azóta is minden esztendőben eljönnek.
A körmenet befejeztével a zarándokok a templom előtt beszélgetnek kisebb-nagyobb csoportokban. A fülekiek, a ferences plébánia rózsafüzér társulatának tagjai valamennyien egyforma ruhát viselnek: világoskék blúzban vannak. Az idős asszonyok közül kitűnik a kamaszkorú Szabolcs, aki a plébánia keresztjét vitte. A nagymamájával együtt érkezett. Dányból egy egész csapat fiatal jött el, vidáman fényképezkednek. A társaság egy másik része eközben már az ebédhez készülődik. A fák alatt asztalokat, padokat állítanak fel, megterítenek, és hamarosan jókedvűen falatoznak.
A Mátraverebélyről a kolostort körülölelő hegyek és erdők csöndjébe vezető út a kegyhelynél ér véget. Nyugalma erőforrás minden zarándok számára. „A szentségekben megtapasztalt isteni jóság a béke, a megbocsátás és a szolidaritás szálait fonja ember és ember között” – így fogalmaznak a kegyhelyet működtető ferencesek, s ezt élik meg az ideérkezők, ebben rejlik számukra a kegyhely varázsa. Az utóbbi időben egyre többen zarándokolnak ide gyalogosan, és fedezik fel a test erőfeszítései nyomán a lelki javakat. „A zarándoklatok reneszánsza elérte Szentkutat is” – mondja örömmel Orosz Lóránt, a kegyhely igazgatója. A környékbeli és a távolabbi településekről is jönnek a processziós csoportok. Legutóbb augusztus 15. és 20. között, a ferences ifjúsági zarándoklaton, több százan tették meg imádkozva a százötven kilométeres utat Esztergomtól Szentkútig. Ahogy Bálint Sándor írta: „Verebélyre a magyarság egyetemes népi újjászületésében még nagy hivatás várakozik.”
