Ferenc pápa beszédében áttekintette a II. vatikáni zsinat óta eltelt időszakot. Rámutatott: a zsinat a liturgikus reform forrásának tekinthető, és emlékeztetett arra, hogy a liturgia élő valóság és élet.
A liturgiának ezért „népi jellegűnek” kell lennie, nem pedig „klerikusnak”. Továbbá befogadónak, a szeretetközösség megteremtőjének, anélkül hogy uniformizálna. Ne rítus legyen a liturgia, hanem olyan élmény, amely megváltoztatja az életet – hangoztatta a Szentatya.
Ferenc pápa szerint folytatni kell a munkát a zsinat által kijelölt úton, túllépve az alaptalan és felszínes értelmezéseken, a részleges befogadáson és az olyan gyakorlatokon, amelyek eltorzítják a liturgikus reformot. „Nem arról van szó, hogy újra kell gondolni a reformot, áttekintve a meghozott döntéseket, hanem arról, hogy jobban meg kell érteni az okait, és tiszteletben kell tartani azt a fegyelmet, amely szabályozza. E tanítás és a megtett hosszú út nyomán bizonyossággal és a Tanítóhivatal tekintélyével állapíthatjuk meg, hogy a liturgikus reform visszafordíthatatlan” – fogalmazott a pápa.
„Élő liturgia egy élő Egyházért” – ez állt a Nemzeti Liturgikus Hét elmélkedéseinek középpontjában. Ebből a gondolatból kiindulva a Szentatya emlékeztetett arra, hogy a liturgia él, mégpedig Krisztus misztériumának valóságos jelenléte miatt. Ami meghatározza a liturgiát, az Krisztus papságának megvalósítása, életének felajánlása. A látható jelek között az oltár nem más, mint Krisztus, az élő kő jelképe, az a központ, amely felé a pap és hívek figyelme irányul templomainkban – ezért kenik meg krizmával.
A liturgia az Egyház népének egésze számára élet. „Népi jellegű”, nem „klerikális”, mert a nép cselekménye is: Isten műve, amely a népe felé irányul, de a nép cselekedete is, amely dicsőíti Istent és meghallgatja őt – mutatott rá a pápa. A liturgia „élet”, abban az értelemben, hogy nem egy megértésre váró eszme vagy egy elvégzendő rítus, hanem átélt tapasztalat, amely átalakítja életünket és gondolkodásmódunkat. Az Egyház valóban élő, ha Krisztussal élő egységet alkot. Az élet hordozója, anyai és missziós, kilép önmagából, és elindul a másik felé, s szolgálatra buzdít anélkül, hogy világi hatalmakat követne, amelyek sterillé teszik. Az Egyház gazdagsága, amennyiben „katolikus”, nem áll meg a római rítusnál, amely bár a legelterjedtebb, nem az egyedüli. A keleti és nyugati rítusbeli hagyományok harmóniája ad hangot a Krisztusért imádkozó egyetlen Egyháznak – folytatta Ferenc pápa, majd utalt az elmúlt évtizedek liturgikus heteinek tapasztalatára, amely segített elvinni a liturgikus megújulást a plébániák, a szemináriumok és a vallási közösségek életébe.
A Szentatya végül azt kérte a Liturgikus Cselekmény Központjától, amelynek vezetője Claudio Maniago püspök, hogy ragaszkodjon elkötelezettségéhez, vagyis segítse a felszentelt papok, az énekesek, a művészek és a zenészek együttműködését, hogy a liturgia az Egyház életerejének forrása és csúcspontja legyen.
