Fotó: Szentlélek-templom, Pásztó
Június végén a pásztói Szentlélek-templom Szűz Máriát ábrázoló szobrának szeme nedvességtől kezdett fényleni. Többen is úgy vélték, hogy csodálatos könnyezésről lehet szó.
Mivel hasonló jelenségek már többször előfordultak – gondoljunk csak a győri vagy a máriapócsi kegyképekre –, érthető, hogy sokan érdeklődnek, és állásfoglalást kérnek.
Minden ilyen csodálatos tünemény ráirányítja a figyelmet – hívőkét és nem hívőkét is – életünk titkaira. Maga a csoda fogalma is elgondolkodtató. Amit nem tudunk értelemmel megmagyarázni, amiről nincs kísérleti bizonyosságunk, azt csodának nevezzük. Ugyanakkor e tapasztalatokat az isteni, természetfeletti világ megnyilatkozásainak tartjuk. Sajnos a legnagyobb csodákat nem vesszük észre, mert megszoktuk. Pedig a csodának nem az a lényege, hogy a megszokott rendtől eltér valami, hanem az, hogy számunkra abban a pillanatban az Úristen gondviselését bizonyítja. Csodálkozzunk rá a búzamagra, a víz körforgására, a születésre, a hitre ébredés titkára!
Jó alkalom ez a mostani élmény arra, hogy érzékenyebbé váljunk mindennapi életünk apró csodáira. A hívő ember hálával veszi tudomásul, hogy minden pillanatban a gondoskodás, a megajándékozottság tényei vesznek körül bennünket. Szükségünk van egy ilyen figyelemfelhívásra, hogy rácsodálkozhassunk a teremtett világ minden titkára, életünk, emberi kapcsolataink megmagyarázhatatlan „véletlenjeire”.
Nem az a kérdés, hogy könnyek vannak-e a szobor arcán, hanem az, hogy miként válaszolunk az Úristen minden pillanatban megnyilvánuló szeretetére.
Imádkozzunk, és testvéri szeretettel adjuk tovább mindazt a csodálatos lehetőséget, amit mi is úgy kaptunk. Szeretettel törődjünk egymással! Ha ezt elmulasztjuk, akkor joggal sirathat minket a Szűzanya.
