Fotó: Aleteia.it
Alejandro Solalinde 2005-ben menedékházat hozott létre az átutazó migránsok számára Ixtepecben. Határozottan és rendíthetetlenül kiáll a védtelenek jogaiért, ezért a drogkereskedők egymillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Ő az idei Nobel-békedíj egyik várományosa. (A jelöltek listája titkos, maguk a jelölők azonban nyilvánosságra hozhatják, kit javasoltak – a szerk.).
Az Avvenire katolikus napilap újságírója, Lucia Capuzzi közreműködésével megírt és olasz nyelven megjelent életrajzi kötetében – amelyet A drogbandák holtan akarnak látni. Mexikó: egy pap az emberkereskedők ellen címen adtak ki – részletesen beszél tevékenységéről. A továbbiakban ebből a kötetből idézünk.
„Az emberrablások úgy kezdődtek, hogy észre sem vettük. Bevándorlók egész csoportjai tűntek el – lehetett hallani. Zűrzavaros helyzet volt. Elkezdtem kutatni utána. Természetesen nem egyedül. Segítettek a régi plébániám fiataljai és mások is, akik az új helyemen dolgoztak. (…) Minden évben ötszázezer közép-amerikai halad át Mexikón illegális bevándorlóként az Egyesült Államok felé utazva. Egyharmaduk a mi területünkön megy keresztül, Oaxacában, délen. Mivel nincsenek irataik, senkit nem érdekel, ha eltűnnek. Túl könnyű prédát jelentenek a bűnözőknek, akik a hatóságok cinkosságát élvezve ellenőrzésük alatt tartják az ország számos területét.
Elkezdtünk nyomozni. (…) Aztán január 10-én végre robbant a helyzet. Tizenkét guatemalait elraboltak a vasútállomásról, ahol az észak felé induló vonatra várva aludtak. Egyiküknek azonban sikerült elmenekülnie, és követte az emberrablókat, megtudta, hova viszik a migránsokat. Jelezte nekünk, és odamentünk. Hátizsákokat találtunk, a társuk azonnal felismerte, kikhez tartoztak. Nyilvánvaló volt, hogy ott jártak, és nemrég továbbvitték őket. Bizonyították ezt a félig teli poharak az asztalon, egy pakli kártya. Egy bizonylatot is találtunk: Juan José Gómez Rivera néhány napja pénzt vett fel egy bankban. Mindannyian tudtuk, hogy ő az emberrabló banda vezére. Most végre elfoghattuk.
Ebben a pillanatban megérkezett a rendőrség. A bizonyítékok birtokában elméletileg segíteniük kellett volna nekünk. Ehelyett letartóztattak minket, és engedték, hogy az elkövetők megszökjenek! (…) Addig a pillanatig nem értettem, milyen hatalmas fertőre bukkantunk: mekkora a pénzmozgás, a korrupció, a cinkosság, a hallgatás… Fájdalmas felfedezés volt. (…)
Lassacskán, ahogy egyre nagyobb sajtóvisszhangja lett annak, amit csináltunk, az emberrablások északabbra tolódtak. Szívesen mondanám, hogy megszűntek, de nem így van, ma is folytatódnak. Csak Ixtepecben szűnt meg szinte teljesen ez a jelenség. Túlságosan a kirakatba került, az én »hibámból«… Reynosa, Piedras Negras, Veracruz a fő célpontjai. Nem vagyok népszerű a bűnbandák, az úgynevezett narcók között. Meghiúsítottam a területünkön az üzletüket. Miért vagyok még életben? Van erre egy elméletem. A szervezett bűnözés nem egyedül cselekszik. Nem mehetne ilyen messzire önmagában. Politikusok a cinkosai. Az emberkereskedők nem sokáig gondolkodnának azon, hogy meghúzzák-e a ravaszt egy pap halántékánál. A politikus barátaik azonban nem akarnak botrányt… (…)
A migránsok az idők jelei. Az elvadult neoliberalizmus áldozatai, amely lerombolta a hazájukat, és arra kényszerítette őket, hogy elmeneküljenek. Vagy mindannyian megmenekülünk, vagy mindannyian elveszünk. Nagy a kihívás. De egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy érdemes.”
Forrás: Avvenire.it
