A hazai privatizáció évei alatt húszmilliárd dollár vagyonveszteség érte Magyarországot. Az elmúlt nyolc év alatt két és félszeresére nőtt az államadósság. Ma minden magyar emberre 2-2,5 millió forint adósság jut. 11,5 százalékos a munkanélküliség, a gazdaság romokban hever. Az elmúlt években naponta hallhattunk a kormányzati korrupciós esetekről, s közben gyakorlatilag ellopták Budapestet. A korrupció mértéke sem a társadalom, sem pedig a nemzetközi közösség által nem tolerálható mértéket ért el. Elterjedése áthatja az egész társadalom szervezetét, intézményeit, az emberek életét és gondolkodását. Megtámadja a kiszámíthatóságot és megbízhatóságot, csökkenti a társadalom átláthatóságát és az emberek egymásba vetett bizalmát, így felbomlasztja a közösségeket. A szocializmus idején a magát „proletárnak” nevező hatalmi elit állami segédlettel eltulajdonította mások vagyonát. S amikor mindezt felélték, akkor átadták a hatalmat. Fiaik cinikusan feladták a marxizmus elveit, és még a rendszerváltás előtti időkben megszerezték maguknak a magyar állam gazdasági hatalmát. A rendszerváltás után úgy árulták a megmaradt állami vagyont, „mint tolvajok a lopott holmit”. A korrupció lehetőségének tekintetében nem volt esélyegyenlőség, mert az mint többszintű háló fedte az országot. Az előrejutást nem a szakértelem, a munka, hanem a „megfelelő” személyi kapcsolatok biztosították. A szürke- és a feketegazdaság mértékét a GDP 25-30 százalékára becsülik a szakértők. A szürkegazdaság azonban nem történelmi adottság, magyar átok. A foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek csökkentésével mérsékelhető. Ehhez kell hogy társuljon a munka-, a polgári és a büntetőjog szigora. A kormányzati politikusok és a közhivatalnokok elszámoltatása az ország gazdasági és morális csődjéért, a nemzeti vagyon elherdálásáért mára általános társadalmi igénnyé vált. Mégis első helyre nem a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást kell sorolni, hanem a megelőzést. A tisztességes magatartás becsületének visszaállítását és megerősítését. Az új kormányra minden téren gigászi feladatok várnak, de a legnagyobb a morál és a közbizalom visszaállítása. Az erkölcsi válság alapvető oka, hogy a nyugati világban az ember elveszítette a transzcendenciában való hitét. Ha pedig nincs Isten, akkor minden szabad. Vissza kell térnünk a gyökerekhez, újra kell evangelizálni az országot és a világot! Ahogyan az egyház fogalmaz: a mammon civilizációja helyett az ámen kultúráját kellene építenünk. „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,9-10). Megmaradásunk esélye a kereszténység. Az egyház tanítása ugyanis az Isten képmására alkotott ember méltóságára épül. Az egyház szociális tanítása Krisztus igazságát hirdeti, amely szabaddá teszi az embert. Ez a belső szabadság teszi lehetővé számára, hogy elutasítsa a világ kísértéseit, a hatalmat és a dicsőséget, és szeretettel forduljon minden embertársa felé. Ez képezi csak a kitörés esélyét.
a szerző szociológus
