A fiatalok méltósága

A találkozón a workshopokon (műhelymunka, kiscsoportos megbeszélés) aktuális kérdések kerültek szóba a bevándorlókról és a más vallásúakról, valamint a keresztény munkásfiatalok „akcióiról”. – Utóbbiak között lehet kisebb megmozdulás, felvonulás, szabadtéri tevékenység, de előre szervezett teremfoglalkozás is, a lényeg, hogy mindig reálisan gondolkodjunk, a saját lehetőségeinkhez mérten tervezzünk – magyarázzák a magyar résztvevők, akiktől megtudtuk, hogy a találkozó legfontosabb témája a fiatalok méltósága volt. – Egy előadásban hangzott el: Isten olyan különleges feladattal bízta meg a fiatalokat, amelyet senki más nem tud beteljesíteni. Emellett ott a rideg valóság is: a legtöbb munkásfiatal nincs tudatában ennek a nagyszerű dicsőségnek, és nehezen fedezik ezt fel az őket körülvevő körülmények és értékrend miatt. A keresztény munkásfiatalok szervezete (JOC) azért jött létre, hogy válasz legyen erre az ellentmondásra. Emellett a szervezet missziójának tartja megismertetni a dolgozó fiatalokat a jogaikkal, méltóságukkal, szükség esetén segítséget nyújt ezek érvényesítésében, megvédésében. Ez csak emberi kapcsolatok kiépítésével lehetséges! A találkozón közös elhatározás született: a méltóság lesz a fő témája az európai kampánynak, s ennek csúcspontjaként szervezzük meg a REM-et (az aktív tagok európai találkozóját) a jövő évben július 22. és 24. között Olaszországban – tájékoztattak a keresztény munkásfiatalok magyarországi képviselői.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.