Fotó:Bókay László
A szalézi család tagjai, szerzetesek, szerzetesnők, barátok és munkatársak jöttek el az ünnepi konferenciára. Elsőként Carolina Costabile nővér, a rend magyarországi elöljárója köszöntötte a megjelenteket.
Beer Miklós váci megyés püspök Ferenc pápa nagyböjti üzenetéből idézett egy gondolatot, mely szerint embertársunk ajándék számunkra, aki segít abban, hogy teljesíthessük Isten velünk kapcsolatos tervét. A Segítő Szűz Mária Leányai épp ezt teszik, ezért is fontos magyarországi jelenlétük.
Várnai Jakab OFM, a Sapientia-főiskola rektora hangsúlyozta, a szalézi nővérekkel való találkozás mindig örömteli, hiszen ők az élet örömmel való megélését hirdetik, amely a nevelésben is rendkívül fontos, akárcsak az őszinteség.
Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa a szalézi nővérek magyarországi történetéről tartott előadást. Mint mondta, a nyolcvanéves jelenlétből negyven esztendő adatott arra, hogy szabadon működhessenek, negyven pedig illegalitásba kényszerítette őket. Hitüket, küldetésüket azonban ekkor is vállalták és megélték a rend tagjai. Az előadó az 1937-es letelepedésről beszélt, amikor Olaszországból nővérek érkeztek a Vas megyei Olad községbe, mert Ádám László, a szombathelyi szalézi rendház igazgatója azt ajánlotta az oladi lelkipásztornak, hogy iskolájuk megüresedett tanítói helyére Don Bosco magyar leányait hívják haza. Szeptember 8-án, Szűz Mária születésnapján aztán meg is érkezett a kis településre a négy magyar és egy olasz nővér.
Az előadó három szerzetesnő sorsán keresztül mutatta be, hogyan alakult a közösség élete a rendek betiltását követően, miként próbáltak titokban, illegálisan foglalkozni a fiatalokkal, s továbbadni nekik karizmájuk lényegét. 1989. november 28-án Roboz Etelka nővér másfél szobás óbudai lakásában Bősze György szalézi atya mondott hálaadó misét azért az igazolásért, amely újból engedélyezte a Segítő Szűz Mária Leányai rend magyarországi működését.
Rébay Magdolna, a Debreceni Egyetem docense előadásában a katolikus nevelés és oktatás magyarországi helyzetét és hátterét mutatta be a szalézi nővérek letelepedése és az államosítás közötti időszakban.
Piera Cavaglià FMA nővér, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézmény általános főtitkárnője Mazzarello Szent Mária Dominika életéről beszélt. Szólt a női léleknek a szalézi nevelésben betöltött szerepéről, és arról, hogy az alapító miként lehetett Isten tervének alázatos és termékeny eszközévé.
A Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek alapítója, Mazzarello Szent Mária Dominika 1837-ben született Olaszország északi részén, egy aprócska piemonti településen, Mornesében. Erős fizikuma miatt kislánykorától kezdve édesapjával dolgozott a földeken. 1860-ban tífuszjárvány tört ki a környéken. A fiatal, írástudatlan lányt gyóntató papja arra kérte, hogy segítsen a Mazzarello család megbetegedett tagjainak ápolásában. Mária igent mondott, bár érezte, maga is el fogja kapni a betegséget. Így is történt. Csodával határos módon meggyógyult, de meggyengült fizikai állapota miatt többé nem volt alkalmas a mezőgazdasági munkára. Barátnőjével ekkor arra az elhatározásra jutottak, hogy varrónőnek tanulnak, és ismereteiket a szegény kislányoknak adják majd tovább, hogy megélhetéshez segítsék őket. Egy kis műhelyt nyitottak, árvákat fogadtak be, tanítgatták őket. Mária gyóntató papja a „Szeplőtelen Szűz Leányainak” nevezte őket. 1864-ben Mornesébe érkezett Don Bosco, hogy kollégiumot nyisson a falubeli gyermekeknek. IX. Piusz pápa ebben az időben bízta meg őt azzal, hogy alapítson egy női intézetet. Ő a Szeplőtelen Szűz Leányait választotta erre a szolgálatra.
A rend 1872-ben tizenöt leányból alakult meg. Szerzetesi fogadalmat tettek, és Mazzarello Máriát választották főnöknőjükké. Máriának e szolgálatban megmutatkoztak kiváló anyai és vezetői képességei. Vonzó volt vidámsága, amely magával ragadta a fiatal lányokat. Az intézmény rohamosan fejlődött, a rendnek sokfelé nyíltak házai, missziója Amerikába is eljutott.
Mazzarello Mária negyvennégy évesen, 1881. május 14-én halt meg. Az intézet ekkor huszonnyolc házban százhatvanöt apácát és hatvanöt novíciát számlált, tizenkilencet Olaszországban, hármat Franciaországban, hatot pedig Amerikában.
A rendalapítót XI. Piusz pápa 1938-ban boldoggá, XII. Piusz 1951-ben szentté avatta.
