Többek között elmondta, hogy a stúdium szóval tizennégy évesen találkozott először a győri bencés gimnáziumban, ahol a délelőtti és a délutáni tanulóidőt nevezték így. Később ez a jelentés kiteljesedett, majd a többi szerzetesrenddel való kapcsolata során elmélyült. Kiemelte, hogy a szerzetes életében semmi sem jelenthet rabságot, ők minden keresztény számára példát mutatnak az Istennel való találkozásra. „Mindent Isten nagyobb dicsőségére” – idézte Loyolai Szent Ignác jelmondatát. Marianne Schlosser, a bécsi egyetem katolikus teológiai karán a lelkiségteológiai intézet vezetője Stúdium és spiritualitás a középkori hagyományban címmel tartott előadást, amelynek elején kiemelte: a stúdium a szerzetes életében nem nélkülözheti az Istennel való kapcsolatot, hiszen az „e világi bölcsesség” és a „hit balgasága” nem zárhatja ki egymást. A történelemben számos vita és út alakult ki a tudomány és a hit kapcsolatáról. A XIII. században például a ferencesek (a radikális Krisztus-követéssel) és a domonkosok (a hit hirdetésével) adtak okot a vitára, mely szerint az egyik rendnek igenis szüksége van a tudományok művelésére az igehirdetéshez, a másiknak viszont nincs. Szent Bonaventura mondta ki, hogy a stúdium és a tudományok az imaélet elősegítői lehetnek. A XVII. században Mabillon és Rancé között éles vita folyt a szerzetesség és a tudomány kapcsolatáról. Mabillon vallotta, hogy a tudomány megnemesíthet, és növekedést adhat az életszentségben. „A szellemi tevékenység meg tudja tisztítani a szívet – és tiszta szívre van szükség az Igazság megismeréséhez.” Mabillon meghatározta a helyes emberi hozzáállást a tanuláshoz: a türelmem, a hűség, a pontosság és az állhatatosság gyakorlása talán sokszor vezeklésnek számít, de mindenképpen fontos ismérvei a szerzetesi életnek. A XIX. században Grialou is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Arra jutott, hogy a vallási tudatlanságot meg kell szüntetni a lelki élet térnyerése érdekében. Bakos Gergely OSB, a Sapientia-főiskola filozófia tanszékének vezetője Indulat és részlehajlás nélkül – Elmélkedés a bölcseleti és történeti tudományok használatáról címmel tartott előadást, melyben arra a kérdésre igyekezett válaszolni, hogy hogyan éljen egy szerzetes a tanulmányaival. A rácsodálkozás és a tudásvágy elengedhetetlenül fontos tulajdonságai annak, aki tanulni akar – ám már Aquinói Szent Tamás is figyelmeztetett, hogy mindez nem jelentheti a rendezetlen kíváncsiságot. Bakos Gergely hasznos útmutatást is adott a jelen lévő szerzeteseknek a stúdiumokról: például az önfegyelem fontosságáról, a meghökkentő felfedezések elfogadásáról, valamint az idő és az energia odaszánásáról. Várnai Jakab OFM, a Sapientia fundamentális tanszékének vezetője a képzés fontosságáról beszélt a szerzetesek életében. Hangsúlyozta, hogy számos olyan terület van még a szerzetesrendek képzési rendszerében, amelyet mindenképpen át kell gondolni, hogy megfelelő legyen a betöltendő feladatokra való felkészülés szempontjából. A kultúra ápolása mint tudományos tevékenység szerinte nagyon háttérbe szorult, noha Isten egyre mélyebb megismerésének kell a szerzetesi élet középpontjában lennie. Az előadó kiemelte a saját karizma megismerésének fontosságát is, hiszen csak ezáltal valósul meg az egyházban az, amire az adott rendet életre hívta a Szentlélek. Kardos Csongor OFM Film és szerzetesség, majd Horváth Olga O. Cist. Stúdium a monasztikus szerzetesek „szeretetiskolájában” címmel tartott előadást. A konferenciát Orosz Lóránt OFM, a Sapientia-főiskola rektora zárta.
