Fotó: Merényi Zita
– Amikor néhány éve a Katolikus Társadalmi Napok megrendezéséről döntöttünk, azt akartuk megmutatni, hogy hitünk nem csupán elvont filozófiai vélekedés, hanem a világ alakítása is hozzátartozik – mondja megnyitóbeszédében Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek. – Olyan meggyőződés, amely mindent formálni tud, amelynek mindenhez köze van, és amely mindent áthat, legyen szó a szociális szféráról, a művészetekről vagy a tudományról.
– Én a szeretet seregszemléjének szoktam nevezni a Katolikus Társadalmi Napokat, amely elszigetelt kezdeményezéseknek biztosít alkalmat a találkozásra, hogy ennek révén erősödhessünk a jóban – folytatja Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyés püspök. – Hogy jobban tudjuk, mit tehetünk, ha emberi nyomorúsággal találkozunk. Itt inspirációkat kapunk, hogyan tehetjük szebbé a világot.
Tarlós István, Budapest főpolgármestere arra hívja fel a figyelmet, hogy noha ez még csak a negyedik Kattárs, a hagyomány, amelybe illeszkedik, több mint nyolcvanéves, hiszen már az 1932-ben alapított Actio Catholica is a világi hívek erőteljesebb bevonását, aktívabbá tételét tűzte ki célul.
Soltész Miklós államtitkár a nemrég szentté avatott Teréz anya alakját idézi meg, akit nemcsak a katolikusok szerettek, és aki mindenkin segített, függetlenül attól, hogy a másik ember milyen hitű, meggyőződésű volt. Az egyházi vagy egyházhoz kötődő szervezetekben megvalósuló társadalmi szolgálatban az a sajátos, hogy lelki többlet, a szeretet továbbadása nyilvánul meg benne. Érthető, hogy ma Magyarországon az emberek hetvenöt százaléka kívánatosnak tartja a katolikus szervezetek munkáját. Az ifjúsági közösségi szolgálat iskolai elindításával az volt a kormány célja, hogy a karitatív szemlélet széles körben teret nyerjen.
A beszédek után fogyatékkal élő fiatalok részvételével táncprogram indul a nagyszínpadon, a beszélgetősátorban pedig a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület munkatársai kezdenek disputába. A szervezet az egyház társadalmi tanításának megismertetésével is foglalkozik – tudjuk meg –, de harmincegy tagszervezete közül egyesek tanodákat működtetnek, mások idősek számára tartanak foglalkozásokat, és hangsúlyozottan nemcsak katolikusoknak vagy egyáltalán hívőknek. – A társadalmat formálni kell, nem csupán kritizálni – hangsúlyozza a lényegre tapintva a beszélgetés egyik résztvevője.
A nap sokak által várt eseménye Böjte Csaba Az irgalom iskolája című előadása. A szerzetes Szent Márton és Márton Áron püspök életének egyes eseményeit ismertetve két olyan embert állít hallgatósága elé, akik szilárd meggyőződésüket, elvhűségüket mindig össze tudták egyeztetni a párbeszédkészséggel, és hozzájárultak ahhoz, hogy a népek, a nemzetiségek vagy a különböző hitű csoportok szóba álljanak egymással, a megegyezést, a békét keressék. Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra: irgalmasnak lenni azt is jelenti, hogy szeretem, javát akarom a velem ellentétes érdekűeknek, sőt még az ellenem tevőknek is! Aztán az irgalom gyakorlásának olyan hétköznapi példáit sorolja, amelyekre feleségünkkel, férjünkkel, gyermekünkkel, szomszédunkkal, kollégánkkal való kapcsolatunk során van szükségünk. Könnyen támad ugyanis feszültség, és a kisebb perpatvarokból idővel akár késhegyre menő ellenségeskedés lehet. Csak az irgalmunk, kedves gesztusokban megnyilvánuló szeretetünk segíthet, hogy ne mérgesedjen el a helyzet. A szeretet nem prémium, hanem gyógyszer. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem akinek szüksége van rá. Gyógyíthatunk a szeretetünkkel, még az ellenségeinket, a rosszakaróinkat is. Nagy hibánk, hogy gyakran próbáljuk a környezetünket „hidegkovácsokként”, erőből, keményen alakítani, pedig többet érnénk alkalmazkodással. Inkább legyünk olyanok, mint a patak, amely nem akarja átrendezni az egész medret, amikor kőbe ütközik, hanem kitér, átbukik, majd vidáman továbbhalad végső célja, a tenger felé. Csaba testvér ma a szokásosnál kevesebbet viccel, de az most is ugyanúgy érzékelhető, hogy mennyire szeretné derűjét, „minden megoldható egy kis jóindulattal, pozitív beállítottsággal” szemléletét minél többekre átragasztani. Kertész Imre egy mondata jut eszembe róla: „Csak a hit teremt valóságot.”
A beszélgetősátor következő programja egyszerre szívszorító és derűs. Idős asszonyok táncolnak, énekelnek, szavalnak verseket. A Katolikus Szeretetszolgálat egyik intézményéből érkeztek. Törékenyek, aranyosak, kedvesek. Mégis elszomorodom, hogy otthonban kell élniük, legyen az bármilyen jó otthon is. Ez a téma nagyon hangsúlyos a műsort követő beszélgetésben. A családi körben való gondozás az átlagéletkor növekedése következtében gyakran nem lehetséges, mivel egy demens embert sokszor néhány percre sem lehet egyedül hagyni. Fontos a szakértelem, és a katolikus intézmények éppen azért pótolhatatlanok, mert egyszerre kínálnak szeretetteljes és professzionális gondozást. Náluk teljes értékűnek tekintik a hanyatló embert is. Katolikus voltuk nem azt jelenti, hogy csak katolikusokat fogadnak, vagy hogy minden munkatársuk katolikus lenne, vagyis nem valamiféle merev egyháziasságban nyilvánul meg, hanem abban, hogy a rászorulók odaadó szolgálatára törekednek. Az „otthonba adás” sok családot megvisel, mert rossz a lelkiismeretük. Úgy érezhetik, hogy valamit elmulasztanak, ami szenvedő családtagjuk iránti kötelességük lenne. De ez nem mindig igaz. Lehet, hogy éppen az otthonba költözés segít hozzá a kapcsolat minőségének javulásához, mert olyan terhet vesz le a hozzátartozók válláról, amelyre akár rá is mehetne a család. Minden helyzet egyedi mérlegelést kíván.
A péntek utolsó beszélgetősátoros programját a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG), a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola egyik képzésének munkatársai rendezik. A képzés 2010-ben indult huszonkét hallgatóval, ma már nyolcvanezer embert érnek el: sapientiás szakukon túl a Corvinus Egyetemen tartott óráik, gimnáziumi órák és újságcikkek révén. Fontosnak tartják annak a szemléletnek a terjesztését, hogy a gazdaságnak az emberi kiteljesedést kell szolgálnia, hogy a profit nem cél, hanem eszköz, hogy a társadalom nem lehet a gazdaság „kiszolgálóegysége”. Nem szabad engedni, hogy az oktatás, az egészségügy olyanná váljon, amilyet a tőke elvár, mert a maga számára a legmegfelelőbbnek tartana.
A Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban este hatkor kezdődő mise prédikációjában Erdő Péter az irgalmas szamaritánusról szóló, a nap programjához példaszerűen illeszkedő evangéliumi példabeszédről elmélkedik. A Jézust kérdező művelt írástudó pontosan tudja, mi áll a Bibliában, mi Isten parancsa. De hogy ki a felebarát, annak ügyében bizonytalan. Az ószövetségi zsidók számára kizárólag a választott nép vallási köréhez tartozó emberek számítottak annak. A példabeszédben ketten nem segítenek az összevert embernek, mert jó okot találnak arra, hogy ez miért nem kötelességük a konkrét esetben. Gyakran mi is így vagyunk ezzel: jól meg tudjuk magyarázni, kinek miért nem segítünk. Ám Jézus ránk szól: ne magyarázkodj, hanem segíts! És kitágítja a horizontot. Jézus sem kérdezte, kikért hal meg, figyelmeztet Pál apostol. Halálunk után tetteinkről, nem pedig szép gondolatainkról kell majd számot adnunk.
