Az „átimádkozott falak” között köszöntötte a plébános Ternyák Csaba egri érseket, Beer Miklós váci püspököt, valamint az ország papi szemináriumaiból érkező mintegy kétszáz kispapot és elöljáróikat. A rövid tájékoztató után a zarándokok gyalog vágtak neki a nemzeti kegyhelyünkre, Mátraverebély-Szentkútra vezető útnak. A két település közötti szakasz része a Mária-útnak, annak a Közép-Európát átszelő, mintegy ezernégyszáz kilométeres zarándok- és turistaút-hálózatnak, mely az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet. A zarándoklat alatt a kispapok, Isten kegyelmében bízva végigjárták Jézus keresztútját. „A zarándokút mindig Istenhez vezeti el az embert” – mondja Óra Krisztián, a Központi Szeminárium negyedéves növendéke. „A mi keresztutunk azt szimbolizálta, hogy a magunk terhe mellett mások nehézségeit is hordoznunk kell. A szemináriumban tapasztalt különböző helyzetek próbatétel elé állítanak bennünket” – folytatja Berecz Tibor elsőéves hallgató. „Amikor például diáktársunk problémáinak megértéséről, a kötelességteljesítésről, önmagunk vagy mások elviselésének nehézségeiről vagy az elöljárói akaratnak való engedelmességről van szó, akkor felvetődik a kérdés: hogyan, miképpen vigyem keresztemet, amikor én magam vagyok a kereszt…” „Értesd meg velünk, hogy a szerénység, az alázat, a tisztaság, a hála, az engedelmesség, a gyengédség és a megbocsátás mindenkor modern erények, melyek kedvessé tesznek minket Isten előtt” – szólt Boldogasszonyhoz a fohász a mátraverebélyi feszület előtt, ahol még a cigánysor aprónépének érdeklődése sem törhette meg a kétszáz zarándok áhítatát. A települést elhagyva hosszú sorban ballagtunk tovább a régi országúton. A Mátra hegycsúcsainak ormát még összefüggő hótakaró borította, de a Zagyva völgye már érezte a közeledő tavasz melegét. Időnként kisütött a nap, s a feltámadó szél réteken, erdőkön át messze vitte az ima szavait. „Istenünk, te vagy igazi öröme és vigassága mindazoknak, kik téged szeretnek…” Többórás gyaloglás után érkeztek meg a zarándokok Szentkútra. „A búcsújáró helyre való megérkezés legyen az atyai házba való megérkezés előképe” – köszöntötte az úton lévőket Kálmán Peregrin ferences atya. Beer Miklós együtt gyalogolt a papi és szerzetesi hivatásokért, Magyarország lelki megújulásáért imádkozó kispapokkal. „Nézve ezeket a fiúkat, ebben a keresztútjárásban magyar egyházunk zarándokjárását, a feltámadás felé vezető útját is látom. Él bennem a remény, hogy nemzeti ünnepünk idején rajtunk, a mi egyházi szolgálatunkon, az egyházban megélt hűségünkön keresztül az Úristen segít felemelni népünket” – mondta a püspök. Az ünnepi szentmisét Juliusz Janusz apostoli nuncius mutatta be a negyven évvel ezelőtt, 1970. március 14-én basilica minor rangra emelt templomban. A Beer Miklós váci és Spányi Antal székesfehérvári püspök, valamint paptestvérek és kispapok részvételével megtartott szertartáson a szentszéki nagykövet hangsúlyozta a papi fegyelem fontosságát. A sokrétű lelkipásztori munka, a szociális feladatok mellett ugyanis időt kell fordítani az Istennel való személyes foglalkozásra, az imádságra is, mert az imádság a papi élet lényeges eleme, alapvető ereje. Időt kell szakítaniuk arra is, hogy találkozzanak oltártestvéreikkel, egymást kölcsönösen bátorítva megosszák tapasztalataikat, aggodalmaikat. „A paptestvérekkel való kapcsolat hiánya néha azzal a következménnyel járhat egy pap életében, hogy csak világiakkal keresi a kapcsolatot, ami nehézségeket vagy gyanút kelthet egy rosszindulatú társadalomban. A papok közötti barátság – amelynek feltétele az Istennel megélt és kipróbált barátság – segíthet abban, hogy természetesen és komplexusok nélkül éljék meg cölibátusban eltöltött életüket. „Figyelnünk kell arra, hogy az emberekben Krisztus képét hagyjuk, megismertessük velük valódi küldetésünket, mert tanúságtételünk hivatásokat ébreszthet” – hangsúlyozta az apostoli nuncius. Hazafelé tartva fülembe csengtek Beer Miklós szavai. Aki saját környezetében, hitelesen akarja megélni keresztény életét, annak időnként vállalnia kell egy zarándokút testi és lelki megpróbáltatásokkal is járó élményeit. Ha lélekben megerősödve térünk vissza napi feladatainkhoz, akkor nagyobb szívvel, nagyobb elkötelezettséggel tudjuk legyőzni a hétköznapi nehézségeket, nagyobb türelemmel és megértéssel viszonyulhatunk környezetünkhöz.
