Pünkösd az egyik legnagyobb és legfontosabb ünnepünk. De pontosan mit is ünneplünk most, a húsvét utáni hetedik vasárnapon? „Az isteni Lélek kiáradását” – hangzik az egyszerűnek tűnő, tankönyvi válasz. Mit jelent ez? Mit jelent a világnak, és mit jelent nekünk? Balás Béla püspök provokatív és inspiráló gondolatát idézve „ez a Szellem fesztiválja az anyagban, lélekjárás a testben, az ateisták kísértése, a világ egyetlen esélye a túlélésre”. Ez az a lépték, amin a pünkösd jelentősége megsejthető. És bár a Lélekről beszélünk, mégis inkább a létünk teljes egészét meghatározó test–szellem–lélek egységre gondolunk, amit az egyszerűség és az ideológiai semlegesség kedvéért szokás „életnek” is nevezni.
A húsvét a gyászból örömbe fordulás ünnepe, az új életet mint feltámadást megélő hit kiteljesedése. A tragédiát és a gyászt követő óvatos, tamási hitetlenkedéssel szegélyezett öröm, az emberi világba beleragyogó isteni megnyilvánulás megtapasztalása és megélése. A húsvét csendes öröme megindító párhuzamban áll a téli tetszhalott állapot utáni természet gyöngéd ébredésével. Ha ezt a képet továbbvezetjük, akkor pünkösdöt már a virágzó, erőtől duzzadó természet köszönti, ahogy a Lélek kiáradása is az erővel felruházást, a szent megszállottságot, az egyház valódi, tűzben születését jelenti. A Lélek maga az erő, maga az élet, a tűz. A Lélek az éltető lehelet, az éltető ige, az éltető szó. Lélek és lélegzet, a spirituális és a testi élet legalapvetőbb lényege, alapja.
Egyszerűnek tűnik, mégis felfoghatatlan a Lélek ereje. Mégis mit kezdhetünk ilyen erejű szavakkal? „Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, bennetek lakó Lelke által halandó testeteket is életre kelti” (Róm 8,11). A pünkösdi elmélkedés tárgya hitünk legmélyebb titkainak egyike, emberi ésszel feltörhetetlen, mégsem mondhatunk le a vágyról, hogy megértsük. Azonban csak az erre irányuló esetlen és gyönyörű próbálkozások vezethetnek az igazság – jelentsen ez bármit is – nyomára. Gavin Bryars angol zeneszerző 1971-ben egy csavargó által felénekelt énektöredéket (Jesus’ Blood Never Failed Me Yet – Jézus vére még soha nem hagyott cserben) ragadott meg, egyetlen mondat, egyetlen gondolat mantraként ismétlésével, először minimalista, majd lassacskán egyre gazdagabb zenei rétegekkel mélyítve azt. Megható és alázatra emlékeztető módja ez a legmélyebb titkokról való elmélkedésnek.
„(…) bennetek lakó Lelke által halandó testeteket is életre kelti.” Ne tegyünk le az egyszerű szavak mögötti végtelen mélység megértésének vágyáról. A legegyszerűbb szavak és a legegyszerűbb képek, mint az apostolok feje felett lebegő lángnyelvek is hordozhatják a legmélyebb titkokat. Kérjük és fogadjuk be a Lélek tüzét mi is, éljünk éltető erejéből, és ragyogjuk tovább a fényét mindenre és mindenkire.
