Nagy részük ilyenkor válik áldozattá, zsákmánnyá: eltapossák őket vagy gépkocsi kerekei nyomják agyon; a kövér hernyót elkapják a cickányok, madarak, sőt, a nagyobbakat még a macskák és a kutyák is szívesen befalják. A szerencsések aztán eljutnak egy olyan helyre, amilyet a bennük lüktető élet megkíván számukra: elkezdik fonni gubójukat, vagy befúrják magukat a föld alá, és apró kibélelt kuckójukban összetekeredve megnyugszanak. Vannak, akik kövecskéhez szövik testüket, vagy ágacskára függesztik magukat, és várakoznak. Pár nap nyugalom után a hernyó bőre megreped, és kibújik belőle a báb, amely se a petére, se a hernyóra, se a lepkére nem hasonlít. Egészen különleges formát kap a teremtmény. Nem mozog, nem táplálkozik, csak magába fordulva lélegzik, és bensőjében rendeződni kezdenek a pete és a hernyó alakjában megtapasztalt környezeti hatások és az addig magához vett erők és anyagok. A rossz filozófusok ezt a halál állapotához hasonlítják. És hogy a halott bábból kikelő lepke a feltámadást jelképezi, a halál utáni életet. Pedig ez így nem helyes. A bábállapot az élet böjtje. Mert minden teremtménynek szükséges, hogy a lehető legtökéletesebb formába öntse mindazt, amit learatott, és magához vett, mielőtt továbbadja azt áldozatos életével. Ha ebben az állapotban a halál követe lenne, akkor a bábban nem lüktetne élet, hanem az anyag merev, kristályos formáiba merevedve várná a „feltámadást”. Ott feküdne a pokol tornácán a gubójában, föld alatti kamrácskájában, vagy éppen a kopasz ágon csüngve várná az ítéletet az örök életre, a föltámadásra, vagy az örök halálra, a kárhozatra. Pedig az élet egyetlenegy sejtecskéjét sem hagyta el. Várakozik, hogy megjelenjen a szemünk előtt, és odaadja magát teljes pompájában. Persze mindez csak belemagyarázás – mondanák sokan. De mi ezt a mennyi Atyától kell hogy megtanuljunk. És honnan tanulnánk, honnan vennénk a való és igaz példákat, ha nem az ő tökéletes teremtéséből? Hát így élek én a böjtben. Bármennyire is antiszociális dolog, de kicsi kamrácskába gubózva, számot vetve bűneimmel és erényeimmel, várom, hogy eljussak a kegyelmi állapotba, hogy megtisztulva kiléphessek az életbe, és beteljesíthessem a hivatásomat: legyen még nagyobb szeretetem, hogy életemet adjam barátaimért. Megmutathassam, hogy a teremtés az életben megtapasztalva mekkora gyönyörűség, és hogy ez a gyönyörűség nem az én kizárólagos tulajdonom, hanem másoké, és másokért van. Csak így juthat a lelkem az üdvösségre, ami az életben megfürdőző lélek egyetlen célja.
