Az ökumenikus vesperáson a bencés szerzetesközösség és a gimnázium diákjai mellett a környék református lelkészei és azok családjai is részt vettek. A református püspök igehirdetésében a mai ember hitének meggyengüléséről és a Feltámadottba vetett hit szemléletet és életet megváltoztató erejéről beszélt. A vesperást követően a szerzetesközösség látta vendégül református vendégeit a főmonostor ebédlőjében, majd közös beszélgetésre került sor az egyházak mai helyzetéről.
(Pannonhalmi Főapátság)
A média szerepe a válságkezelésben
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének erzsébetvárosi csoportja a Honnan hová Magyarország? című előadás-sorozat keretében előadást szervezett január 27-én este. Az előadás címe: A média szerepe a válságkezelésben. Az előadó Spányi Antal székesfehérvári püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója volt.
(KÉSZ)
Ökumené – Miskolcon
Az idei ökumenikus imahét miskolci záróalkalmát a Miskolci Egyetem díszaulájában tartották január 24-én. Az imaórán részt vett Ternyák Csaba egri érsek, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Fabiny Tamás evangélikus és Csomós József református püspök. Patkó Gyula, az egyetem rektora köszönetét fejezte ki az egyetem nevében is, hogy az intézmény díszaulája adhat otthont az imahét zárórendezvényének. „Ha küldetésünknek megfelelően Krisztus evangéliumáról akarunk tanúskodni a világ előtt, csak akkor lehetünk igazán eredményesek, ha egyre inkább megtanulunk közösen, együtt tanúságot tenni róla, ha az életnek egyre több területén tudunk közösen fellépni, együtt cselekedni” – mondotta Ternyák Csaba. Az evangélikus püspök képletesen egy családi fényképpel illusztrálta az emberek egymáshoz való viszonyát. „Akkor készülhet az egyházak közösségéről igazi családi kép, ha Jézus van közöttünk, és ő nem egyszerűen vendég, hanem házigazda” – mondotta Fabiny Tamás.
(Magyar Kurir)
Zenepályázati koncert
A Mária Rádió szervezésében fellépnek a tavaly lezárult istenes-biblikus zenepályázat nyertesei. A pályázatot a magyar, az erdélyi, a délvidéki Mária Rádió, a Szent István Rádió és az Európa Rádió írta ki. A felhívásra több mint kétszáz alkotó összesen több mint háromszáz zeneművet nyújtott be határainkon innen és túl. Időpont: 2010. február 6. (15, 30-17, 30). Helyszín: Ciszterci Szent Imre-templom, Budapest XI. kerület, Villányi út 15. A belépés ingyenes, a szervezők adományokat elfogadnak.