A borzalmak felelőseiről is gyakran esik szó az ilyen megemlékezésekben, és újabban már azokról is, akik életük kockáztatásával vagy feláldozásával (mint a nemrégiben boldoggá avatott Salkaházi Sára) igyekeztek menteni az üldözötteket. Csakhogy többen is voltak ilyenek – az utókor felelőssége, hogy méltányolja az ő erőfeszítéseiket is, és megtisztítsa a rágalmaktól azok nevét, akiket igazságtalanul vádoltak meg az üldözöttek sorsa iránti közömbösséggel. Ha a magyar püspökök ekkor még nem szánták rá magukat egy ünnepélyes tiltakozó pásztorlevél kibocsátására, ez nem jelentette azt, hogy nem emelték föl szavukat egyre erélyesebben az emberi jogok lábbal tiprása ellen. A nyilvános tiltakozások terén Serédi hercegprímás volt a leghatározottabb. A Szent István Akadémia 1942. december 13-án rendezett ülésén Az ember szabadsága címmel az emberi személy jogairól tartott előadást, melyben hangoztatta: az egyház nem ismeri el, hogy lennének uralkodó és alacsonyabb értékű népek vagy fajok a világon. Az ember értékének alapja nem a faj, a nyelv, a nép, hanem egyes-egyedül az Isten képére alkotott emberi személy méltósága. Ezért azokkal szemben, akik ezt a méltóságot meggyalázzák, akik embertársaik deportálásában, meggyilkolásában részt vesznek, az egyház szigorúan eljár, megtagadja tőlük a szentségek kiszolgáltatását s az egyházi temetést. Az egyház az államhatalomtól megköveteli, hogy mindenkit, akit faja vagy felfogása miatt veszély fenyeget, vegyen védelmébe. A magyar kormánynak nem szabad semmiféle idegen hatalom előtt meghajolnia! (…) Serédi az 1943-as böjti körlevelében, melyet 1943. március 21-én a Nemzeti Újság szóról szóra leközölt, energikusan tiltakozott az egyház elnyomása, a fajuk miatt üldözöttektől a létfeltételek megvonása, azok deportálása és az egyre nagyobb méreteket öltő népirtás ellen. A prímás körlevelére a budapesti német követség felhívta a német kormány figyelmét, s annak közbelépését kérte. A Szent István Társulat közgyűlésén, 1943. március 18-án a legélesebb szavakkal kárhoztatta egyes népek, fajok, nemzetek feláldozását, kiirtását, amely egyetlen ember vagy egy nemzet akaratából történik. Mivel a hercegprímás szavai félreérthetetlenül Hitlerre vonatkoztak, ezt megértették Berlinben is, és április 5-én utasították a budapesti német követséget, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. A követség április 21-én átadott szóbeli jegyzékében arra mutatott rá, hogy a prímás beszédét az ellenséges propaganda kihasználja, ezért mindent el kell kerülni, ami a német és magyar nép közös harcát gyengítené. A jegyzék felszólította a magyar kormányt, intse le Serédit. Válaszában a magyar kormány arra hivatkozott, hogy a prímás és a magyar papság szólásszabadsággal rendelkezik, ezért a hitbeli kérdésekben tett megnyilatkozásait nem korlátozhatja. 1943. augusztus 15-én a Magyar Rádió közvetítette a prímásnak az esztergomi bazilikában mondott beszédét, melyet a világháború világos elítélése miatt augusztus 31-én a londoni BBC rádió német nyelven megismételt. Serédi ezzel még jobban maga ellen haragította a náci kormányt, mely elrendelte, hogy ezután az ő, de a többi magyar püspök és pap megnyilatkozását is a pesti követség kísérje figyelemmel, és amikor elérkezik a megfelelő alkalom, tegye meg a szükséges ellenintézkedéseket. Serédinek ezeket a bátor beszédeit figyelembe véve igazságtalan az a megállapítás, miszerint a hercegprímás halogató taktikus, engedékeny, meghunyászkodó politikus volt, aki megalkuvó magatartásával a fasiszta törekvéseket támogatta. A legtragikusabbá a pesti zsidók helyzete a december 2-án kiadott rendelet következtében vált, mely a budapesti VII. kerületben gettó felállítását parancsolta meg. Ide költöztettek be körülbelül 70 ezer zsidót. Ettől csak a körülbelül 30 ezer, külföldi menlevéllel rendelkező és a magánházakban, illetve különféle egyházi intézményekben bujkáló személy menekült meg. A gettóba zsúfolt 70 ezer szerencsétlen közül körülbelül 15-20 ezer ember halt meg a nélkülözések vagy a nyilasok vérengzései következtében. Az embertelen körülmények közt tengődők számára egyetlen vigaszt a vallás jelentette. Különösen a protestáns egyházak lelkészei, de a katolikus papok is istentiszteleteket végeztek számukra, vallásos iratokat osztottak szét közöttük, élelmiszert gyógyszert juttattak el hozzájuk. Serédi hercegprímás és Angelo Rotta akcióival párhuzamosan számos katolikus püspök, főleg Apor Vilmos, Hamvas Endre, Virág Ferenc, Shvoy Lajos, Mindszenty József és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát tett igen sokat az üldözöttek érdekében. A szóban, írásban, táviratban kifejezett tiltakozásokon és az emberi jogokért kiálló beszédeiken kívül anyagilag nagylelkűen segélyezték, palotáikban és egyházi intézményeikben pedig rejtegették a hozzájuk forduló zsidókat. Egyedül a pannonhalmi monostor 760 embernek nyújtott biztos menedéket, Budapesten 32 kolostorban és egyházi intézményben sok ezer zsidó talált otthonra, akik közül körülbelül 3145 átvészelte a nyilas rémuralmat. Az üldözöttek bújtatása, rejtegetése igen veszélyes módja volt az emberbaráti akcióknak. Az ebben részt vevő papok és apácák közül 1944. március 19- e után körülbelül 115 egyházi személyt hurcoltak internálótáborokba, börtönökbe a németek vagy a nyilas pribékek. Többen életükkel fizettek jóságukért. Bernovits Vilma budapesti hitoktatónőt 1944. december 26-án a Duna-parton végezték ki a nyilasok. Dr. Ervin Gábor hittanárt édesanyjával együtt október 15-e után gyilkolták meg. Gusztáv Béla hittanárt a Gestapo fogta el és ölte meg. Kálló Ferenc tábori esperest a nyilasok október 29-én a budakeszi erdőben lőtték agyon. Koszta Mihály csanádi egyházmegyés papot 1945 februárjában a Duna-parton végezték ki. A Magyarországra menekült Pontiller Ödön bencést 1944 májusában tartóztatta le a Gestapo, és Münchenben kivégezte. Salkaházi Sára szociális testvért 1944. december 26-án végezték ki a Duna-parton. Somlyai Ambrust, Ősi község plébánosát 1944. december közepén lőtték agyon. A protestáns paptestvérek közül ketten, Nagy Kornél dunaalmási református lelkész és Remete László jolsvai evangélikus hittanár szenvedett vértanúhalált emberbaráti szeretetéért. 1944. október 31-én, amikor Magyarország keleti része már felszabadult, a dunántúli főpásztorok: Serédi, Apor, Shvoy, Mindszenty és Kelemen Krizosztom közös tiltakozó levelet küldtek a Szálasi-kormányhoz. Erre a válasz az volt, hogy november 27-én 26 papot és Mindszenty veszprémi püspököt a nyilasok letartóztatták, és Sopronkőhidára, illetve Sopronba szállították.
Szabó Konrád ferences egyháztörténész: A katolikus egyház története II., (Ecclesia, 1985) alapján.
.
