Őt nevezi Jézus Paraklétosznak. Ezt a szót Vigasztalónak szokták fordítani, de annál sokkalta többet jelent. A Szentlélek nemcsak azért jön el, hogy enyhítse azt a szomorúságot, amelyet az apostolok Jézus közvetlen megtapasztalásának elveszítése miatt éreznek. Ez a Lélek Jézusnak teljesebb, mélyebb megismerésére és szeretetére vezeti el még a tizenkettőt is, akik pedig éveken át mindennap együtt voltak vele. Neki köszönhetjük mi is, hogy élő, közvetlen kapcsolatban lehetünk az Üdvözítővel, akit mi az evangéliumból, az egyház tanításából ismertünk meg. Jézus azt ígéri: „visszajön” hozzánk. Nemcsak a világ végén, nem is csak arra a néhány „villámlátogatásra”, amelyek során a húsvétot követő napokban meg-megjelent kiválasztott tanítványai előtt. Visszajön közénk, s a bennünk lakó Lélek által személyes közösségben marad velünk, bár „a világ nem láthatja”. Szent Pál azt írta, hogy az ő Lelke által nevezzük Istent Atyánknak (Róm 8,15-16). Magát a megszólítást Jézustól tanultuk, de a Lélek segít abban, hogy ne csak megfelelő szóval, hanem valóban fiúi bizalommal forduljanak hozzá. Azt is Szent Páltól tudjuk, hogy „senki sem mondhatja: Jézus az Úr, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3). A hitvallás szövegét könnyű kimondani, de csak a Szentlélek segítségével alakíthatjuk egész életünket úgy, hogy ezzel Urunknak valljuk Jézust. Néhány biblikus tudós érdekes ószövetségi hátteret gyanít ezek mögött a mondatok mögött. Aggeus próféta a babiloni fogságból hazatérő izraelitákat így buzdította a jeruzsálemi templom újjáépítésére: „Bátorság! A föld egész népe! Dolgozzatok! Én veletek vagyok – mondja a Seregek Ura. Az én lelkem közöttetek lesz, ne féljetek!” (2,4-5). Az Isten lelke belőlünk, az Újszövetség népéből épít templomot, hogy az Atya áldását és a föltámadott Jézus szeretetét jelenvalóvá tegyük a világban.
