Sajnos ma sokan vannak, akik számára magyarnak lenni már nem „büszke gyönyörűség” – ennek volt gyászos példája a 2004. december 5-ei népszavazás. Mások ködös múltképeket gyártanak a pártus-hun-magyar eredetről. Joggal emelte fel szavát az ellen a püspöki kar, még ha számos keresztény(?) kritizálta is érte. A nemzet spirituális talpazatának súlyos roncsolódása egyre inkább érzékelhető. Oka és következménye is ez annak, hogy az elmúlt években minden kísérlet kudarcba fulladt, amely arra irányult, hogy a magyar nemzet mint közösség átélhesse saját eredetét, küldetését, önazonosságát. Az uralkodó közbeszéd minden ilyen törekvést megbélyegzett, nevetség és gúny tárgyává tett és tesz ma is.A nemzet újraegyesítése, a nemzeti önazonosság helyreállítása alapvető érdekünk, enélkül elpusztulunk. Úgy véljük, ennek helyes útja a magyar múlt és kultúra, valamint a kereszténységünk helyes ismerete és megélése. Noha sokan a nemzetállam végét hirdetik a globalitás korában, semmilyen kézzelfogható érvünk nincs. Tételüket viszont érvekkel cáfolja például Roger Scruton vagy Francis Fukuyama, akik megállapítják: a globális intézmények, a multinacionális vállalatok nem alternatívái a nemzetállamnak. Az ásatag liberális utópiák ugyanis, amelyek aláaknázzák a nemzetállamot, nem globális összhangot, hanem globális zűrzavart eredményeznek. A patrióta nemzeti szemlélet újrateremtése legfontosabb létkérdéseink közé tartozik. A nemzeti azonosságtudat a legerősebb gazdasági, társadalmi, testi-lelki egészséget védő tényező. A haza (patria) szoros kapcsolatban áll az „atya” (pater) fogalmával és valóságával. A haza örökségünk (patrimonium), azaz ama javak összessége, amelyet atyáink hagytak ránk. A haza tehát örökség, valamennyi polgárának közös java – amelyért az örökösök felelősséggel tartoznak. Isten a „mennyei haza” mellett „földi hazát” is adott, mely felelősség vállalására kötelez. A köteles törődés módjában az egyház társadalmi tanítása megfelelő eligazítást jelent. A mindenkori kormányzat az egyetemes magyar nemzetnek tartozik felelősséggel, nem pedig Moszkvának, Washingtonnak, Brüsszelnek vagy a Világbanknak. Minden nép állapotát kifejezi, miként viszonyul múltjához, hogyan becsüli meg szent ereklyéit, őrzi ősi hagyományait – mert a múlt nélkül nincsen jövő. Példát vehetnénk a zsidó nép magaviseletéről. Ők azáltal mentették át magukat ezredéveken át, hogy a vallásuk részévé tették a dicső múlt felelevenítését és magasztalását. Mikor a babiloni fogság idején a földrajzi ország megsemmisült, létrejött egy „eszmei Izrael”, ez volt hivatva őrizni a közösség egységét. Történetük pedig az emberiséget átfogó egyetemes üdvtörténet szintjére emelkedett. Nekünk még van földrajzi országunk, de ha meg akarunk maradni, meg kell teremtenünk a múlt és jelen ötvözte „spirituális Magyarországot” – de ehhez nem kell pártus múlt. „A honfoglaló magyarságnak volt egy világot megtartó istenasszonya: a Boldogasszony – írja Nemeskürty István. – A Boldogasszony fölénk boruló kék éggel, palástjával védelmezte a magyarságot. Ez a hit sikeresen találkozott a római rítusú keresztény egyház Szűz Mária-kultuszával. A Szűz Máriának ajánlott ország egyszersmind a keresztény hithez való hűséget is jelentette.” Lám csak, milyen egyszerű kereszténységünk és magyarságunk együttes megélése – megtartó és jövőt biztosító erő. Csak el ne felejtsük a helyes értéksorrendet: jó magyar is csak kereszténységem hiteles megélésével lehetek, s nem fordítva! Történelmünk révén kell felemelnünk a hazai és a határon kívülre taszított magyarokat. Érzelmi közösséget kell teremtenünk, a nemzeti tudat feltámasztása révén. A katolikus társadalmi tanítás szerint a család, a nemzet és a haza mással nem helyettesíthető valóságok: ezek „természetes formációk”. Mind a család, mind a nemzet sajátos módon kötődik az emberi természethez, amelynek társadalmi dimenziója is van. A társadalom kulturális és történelmi önazonosságát a nemzet fogalma foglalja magában és táplálja.
Az evangélium új jelentéssel gazdagította a haza fogalmát. Eredeti értelemben a haza azt jelenti, amit atyáinktól és anyáinktól örököltünk a földön. II. János Pál írja: „A Krisztustól kapott örökség mindazt, ami a földi haza és az emberi kultúra örökségének része, az örök haza felé orientálja.”
a szerző szociológus
(Az írás címe Bakay Kornél kötetéből való.)
