Tüskés keresztény-magyar szellemisége, lényeglátása és megingathatatlan jelleme túlnő a jelzett „pannóniai” kereteken, egyetemesen patrióta és európai. Átfogó irodalmi monográfiái Kodolányiról, Rónay Györgyről, Pilinszky Jánosról és Nagy Lászlóról – hogy csak a csúcsokat említsem – évtizedek múlva sem veszíthetik el érvényességüket.
Az ezerkilencszázhatvanas évek során ötesztendős emlékezetes főszerkesztői munkássága a pécsi Jelenkor élén pedig olyan korszakban segítette érvényre jutni az elnyomott írókat, amikor a szabadságnak még halvány szellője sem fújdogált határainkon belül. Tanári működése, helytörténeti munkálkodása ugyancsak jelentősnek bizonyult. Magas szintre emelte a másik dunántúli orgánumot, a Somogyot is, bátran harcolva kicsinyes, lehúzó erőkkel és személyekkel. S olyan időkben volt szerzője az Új Embernek – évtizedeken át, vissza-visszatérően –, amikor gondolat, lélek és erkölcs összekapaszkodására volt szüksége a magyarul gondolkodó és érző embereknek. Mai literatúránk meg nem alkuvó és folyamatosan munkálkodó személyét tisztelhette benne az a számos fiatal tollforgató is, akiket biztató szavaival, érdemi támogatásával kezdettől fogva a helyes útra indított. Takáts Gyula és Fodor András után most a nagy „pannon triász” harmadik tagja is megtért legfőbb Urához, az Égi Szerkesztőhöz.
