A kortárs kultúra apostolai a pápánál

– Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke küldte el e-mailben a meghívót. Eszerint november 20-án, péntek délután fél 6-kor lesz egy látogatás a Vatikáni Múzeumban, amikor a kortárs gyűjteményt nézhetik meg a meghívottak. A bíboros továbbá a pápa nevében invitált a másnapi találkozóra a Sixtus-kápolnába, ahol XVI. Benedek szól majd a megjelentekhez, többek között neves képzőművészekhez, zenészekhez, színészekhez és rendezőkhöz. Tudomásom szerint a program legfőbb célja, hogy megújítsák a párbeszédet az egyház és a kultúra különböző területein tevékenykedő művészek között. Ez az esemény egyben két évfordulóhoz is kapcsolódik: II. János Pál tíz évvel ezelőtt írta a művészeknek szóló „programadó” levelét, VI. Pál pedig negyvenöt éve tartott hasonló összejövetelt ugyancsak a Sixtus-kápolnában. Rómába magammal viszek egy dokumentációs anyagot magamról, munkáimról, amelyet szeretnék megmutatni, ha erre lehetőség nyílik. A képek mellett idetartoznak azok az írásaim is, amelyek számos ponton találkoznak a II. János Pál pápa levelében írt gondolatokkal, és egybeesnek az összejövetel célkitűzéseivel is. Nemrég festettem egy Szent Ferenc-képet, ami jelenleg a Sárospataki Egyházi Gyűjteményben látható. Erről készítettem egy A/4-es méretű „szóróanyagot” Az ábrázolás dicsérete című írásom olasz fordításával, amelyet az érdeklődő újságíróknak is szeretnék odaadni.Nagy megtiszteltetés számomra a meghívás. A L’Osservatore Romano nemrég közölt rólam egy cikket. Egy tanulmány rövidített változatát, amelyet Daniel Estivill professzor, a Római Szent Gergely Egyetem művészettörténész tanára írt a szombathelyi székesegyházban található festményeimről, s amelynek teljes változata hamarosan az Arte Cristiana olasz művészeti folyóiratban lát napvilágot Utazás visszaút nélkül a sötétségből a fény felé címmel. Úgy tapasztalom, hogy a pápa számára fontos a hagyománytisztelet, legyen szó liturgiáról, zenéről, a társművészetek különböző ágairól. Gondolom, hogy a tradícióról, a gyökerekről fog majd beszélni előadásában. Közel áll hozzám e téma, hiszen festőként ennek szellemében dolgozom: klasszikus technikával, hagyományos ikonográfiai elemekkel. Valójában minden képem visszatérés a tradicionális egyházművészeti ábrázolásmódhoz.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .