A béke mindig lehetséges

A Szentatya üzenetben köszöntötte a nemzetközi összejövetel résztvevőit. Annak a meggyőződésének ad hangot az üzenetben, hogy a választott téma rendkívül időszerű, hiszen ma az emberiség nem tudja, hogyan válaszoljon korunk olyan nagy kihívásaira, mint a szegénység, a háborúk, az igazságtalanság és a globalizáció, amely nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Elképzelhetetlen az igazi és tartós béke fejlődés nélkül. A katonai kiadásokra és fegyverkezésre fordított hatalmas összeget valójában a népek, főként pedig a legszegényebb és legvédtelenebb népek fejlesztési terveitől vonják el. 1964-ben VI. Pál pápa is azt kérte az államoktól, hogy csökkentsék fegyverkezési kiadásaikat, és az így megtakarított pénzekből létesítsenek világalapot a legszegényebb népek fejlesztésére. A béke Isten ajándéka, amelyet minden emberi eszközzel biztosítani, óvni kell. Egyre fontosabb ezért, főként az új nemzedékek számára, a béke kultúrájának terjesztése és a békére való nevelés. A felnőttek generációk súlyos felelősségét viselik ezzel kapcsolatosan. A háború soha nem elkerülhetetlen, és a béke mindig lehetséges, sőt kötelesség.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.