Fotó: news.va
Ez azt is jelenti, hogy „lecsupaszítottuk a bezárt szíveket, melyek gyakran az egyház tanítása vagy a jó szándék mögé bújva Mózes székébe ülnek, és némelykor felsőbbrendűséggel és felületességgel ítélik meg a nehéz eseteket és a sérült családokat”.
Már önmagában véve jelentős eredménynek számít, hogy a szinódus során szabadon kifejezésre juthattak a különféle vélemények, s ezek bizonyára gazdagították és élővé tették a párbeszédet.
A tanácskozások során világossá vált az is, hogy minden általános alapelv csak akkor válik elfogadottá, ha beágyazódik az adott kultúrába. „Láthattuk, hogy ami egy adott földrész püspöke számára normálisnak tűnik, az furcsa módon egy másik kontinens püspöke számára szinte botránynak hat.”
A szinódus tapasztalata alapján jobban megértettük, hogy a tanítás igazi védelmezői nem azok, akik a betűt, hanem akik a lelket védelmezik; nem az eszméket, hanem az embereket, nem a formákat, hanem Isten szeretetének és megbocsátásának ajándék mivoltát védik.
Az egyház elsődleges kötelessége nem az, hogy ítéletet mondjon, vagy bárkit kitagadjon, hanem az, hogy meghirdesse Isten irgalmasságát, s hogy minden embert meghívjon a megtérésre, és elvezessen az Úr üdvösségére.
Ferenc pápa szavaiból többször is kitűnt: a szinódus nem egy nemrégiben véget ért háromhetes esemény, hanem út, folyamat.
A tanácskozások eredményeként született javaslatok nem lezárnak valamit, hanem éppen ellenkezőleg: előremutatnak a jövő felé.
A szinódus résztvevői azért tudtak hatékonyan tárgyalni az előkészített témákról, mert tizenhárom, egyenként húszfős nyelvi csoportban dolgoztak. Karl Lehmann mainzi bíboros szerint a tanácskozás végén összefoglalt és pontról pontra megszavazott javaslatok között „több pozitív utalás szerepel az újraházasodott elváltak problematikájának mélyebb megfontolásával kapcsolatban”. A bíboros a Glaube und Leben mainzi egyházi hetilapban úgy nyilatkozott: Ferenc pápa számos javaslatot vehet fontolóra, hiszen a szinódusnak tulajdonképpen nincs vége, a „szinódusi út” folytatódik. Az elváltakkal kapcsolatos kérdések megítélésében a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak a püspöki konferenciák.
A szinódusi atyák arra is bátorították az egyházat, hogy fokozottan törődjön azokkal a párokkal, amelyek csak polgári házasságot kötöttek, vagy házasságkötés nélkül élnek együtt. Számos esetben ez csupán a kulturális környezet hatása, ám e párok tagjai megfelelő odafigyeléssel eljuthatnak a szentségi házasságra.
Érhető módon a szinóduson megnyilvánuló újfajta stílus nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A konzervativizmusáról ismert Raymond Burke amerikai bíboros a National Catholic Register című egyházi lapban többek között azt kifogásolta, hogy a záródokumentum nem fogalmaz elég világosan a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatban. George Pell ausztrál kuriális bíboros, Sidney érseke pedig azt nyilatkozta a Catholic News Service hírügynökségnek, hogy egyesek tévesen értelmezik, félreértik, amit a záródokumentum az újraházasodott elváltakkal kapcsolatban mondott, mert a szöveg nem foglal állást egyértelműen ebben a kérdésben. Ez utóbbi állítás arra a kompromisszumra utal, amelyet a német munkacsoport javaslata alapján a püspökök többsége megszavazott: az újraházasodott elváltak helyzetének megvizsgálása után a pápa – természetesen nem általános érvénnyel, hanem csupán egyes konkrét esetekben – engedélyezhetné a szentségekhez járulást.
A szinódus három héten át, összesen kilencven órán keresztül tárgyalt. Ez idő alatt négyszázhuszonöt állásfoglalás hangzott el az egyes témákhoz kapcsolódóan. A püspökök gyűlésén komoly lelkipásztori munka folyt, amelynek eredményességéről a „szinódusi út” további szakaszai adnak majd képet.
Rainer Bucher grazi lelkipásztori teológiaprofesszor elemzésében azt állítja: „A szinódussal az egyház megérkezett a posztmodern korszakba.” Megyés püspöke, Wilhelm Krautwaschl pedig Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz: „Rainer Bucher elemzése igen jó.”
Andrej Ćilerdžić bécsi szerb ortodox püspök, aki megfigyelőként vett részt a nemrégiben lezárult püspöki szinóduson, nagy elismeréssel nyilatkozott a püspökök gyűlésének vitakultúrájáról. Az ortodox egyház is küzd a szekularizáció(elvilágiasodás) ellen. Az egyházi vezető úgy látja, hogy az ortodoxia képviselőit nem csupán udvariasságból hívták meg a tanácskozásra. A szerb püspök a német nyelvi csoportban és az egyik közgyűlésen is felszólalhatott. Elmondhatta, hogy az ortodox kereszténység Jézusnak a házasság felbonthatatlanságáról szóló szavait nem törvénynek, hanem erkölcsi parancsolatnak tekinti. Irgalommal viszonyul a megromlott házasságban élő, illetve az elvált hívekhez, de a második szentségi házasságkötésnél más imádságokat mond, mint az elsőnél, hogy ezáltal is kifejezze a bűnbánatot. Az ortodox püspök arra is utalt, hogy a három hét alatt jelentősen megváltozott a pápáról alkotott képe. Andrej Ćilerdžić méltatta a „szinodális út” pápa által hangoztatott fogalmát is.
Benno Elbs, az ausztriai Feldkirch nemrégiben kinevezett püspöke, aki osztrák részről volt jelen a szinóduson, a Die Presse napilap október 31-i számában a tanácskozások sikeréről számolt be. Véleménye szerint a szinódus pápai záródokumentuma – amennyiben lesz ilyen – nagy előrelépést jelent majd a püspöki konferenciák lelkipásztori önállósága tekintetében.
