Borsos Miklós: Hegyi beszéd (1975)
Az általa kínált út azonban nagyon meghökkentő, és különbözik az emberek általános vélekedésétől. Ugyan ki mondja boldognak azt, aki szegény, aki sír, aki éhezik és szomjazik, vagy akit üldöznek? Jézus jól tudta, milyen meglepőek az állításai, és ezért mindegyiket meg is okolja: megmondja, miért boldogok azok, akiket annak mond. Az első indokolás, amelyet kétszer is használ, így hangzik: „Mert övék a mennyek országa.” A Lukács-evangélium párhuzamos szövegében a „mennyek országa” helyett „az Isten országa” szavak állnak. Jézus valószínűleg ezeket a szavakat használta, vagyis azt akarta mondani, hogy a „szegények” és „az igazságért üldözöttek” azért boldogok, mert Isten befogadja őket országába, jóságos királyi uralma alá, és így magának Istennek az örömében részesednek. A többi hat megokolásnál Jézus más kifejezéseket használ, de voltaképpen ugyanazt mondja. A szenvedő igealakok ugyanis, a Biblia szokása szerint, Isten tevékenységét jelzik. Vagyis a sírók azért boldogok, mert Isten megvigasztalja őket, a szelídek azért, mert Isten örökbe fogadja őket, az igazságot éhezők és szomjazók azért, mert Isten kielégíti őket, az irgalmasok azért, mert Isten irgalmaz nekik, a békeszerzők azért, mert Isten saját fiainak nevezi őket, a tiszta szívűek pedig azért, mert látják Istent. Ezért csak azok fogják elhinni Jézus boldogmondásának igazát, akik számára mindennél fontosabb Isten és a vele való kapcsolat. Valamennyi szentről elmondhatjuk, hogy nekik valóban Isten volt mindennél fontosabb. A legvilágosabban a szent vértanúk mutatják ezt, akik életüket adták az isteni igazság kedvéért. A többi szent pedig Isten szeretetparancsát követve jutott el a mennyek országába. Ők sem tekintették életük céljának a pénzt, ők sem gondolták, hogy már tökéletesek, hanem állandóan törekedtek Isten teljesebb követésére. Ők sem voltak kettős szívű képmutatók, ők sem viszályokat szítottak, hanem békességet terjesztettek, és követték a megbocsátást hangoztató Jézus parancsát, s ezért fogadhatták be Isten bocsánatát, amelyre mindenkinek szüksége van.
A nyolc boldogságnak ezek a jézusi megokolásai meggyőzőek, ám mégsem lennének elegendők arra, hogy Jézusnak e paradox tanítását befogadjuk és kövessük, ha életével és halálával ő maga végig nem járta volna e boldogságok útját. Ő szegény, szelíd, mindenki üdvösségére szomjazó, irgalmas és tiszta szívű volt, ő békítette ki a világot Istennel, és őt üldözték haláláig. Ezen az úton járva jutott el a feltámadásához, és most boldogan él és uralkodik mindörökkön örökké.
