A média túl sokáig vádolta Afrikát mindazzal, amit a világ megvet, pedig Kína után a második fejlődő világpiac, a lehetőségek kontinense. Sorolta a problematikus témákat is: a szekták terjedése, az etnikai összeütközések, az elvándorlás, a hagyományos házasság válsága. Mindezek kiszolgáltatott körülményeket teremtenek Afrika gyermekei számára. Az együttélés olyan formái fenyegetnek, amelyekből hiányzik a tartós elkötelezettség és a gyermeknemzés. Márpedig ahol hiányoznak a gyermekek, ott a család hajlik a szétesésre. Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint előbb vagy utóbb lesz-e az egyháznak fekete pápája, Turkson bíboros mosolyogva felelte: „Miért ne?” Az egyház Afrikában arra kapott meghívást, hogy a nemzetek lelkiismerete és a lelkiismeretek nevelője legyen – állapította meg Odon Razanakolona, a madagaszkári Antana-narivo érseke. Mint fogalmazott: az egyháznak nevelnie kell az embereket, mert a kiengesztelődés nem következik be olyan egyszerűen. Abuna Paulos etiópiai ortodox pátriárka felszólalásában az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletére figyelmeztetett. Zenon Grocholewski bíboros, a nevelési kongregáció prefektusa az afrikai katolikus iskolák színvonalának ellenőrzését sürgette. Afrikában tizenkét és fél ezer katolikus alapiskola, harmincháromezer-kétszázötven középiskola és tízezer felsőfokú iskola fejti ki áldásos működését. A szinódusi atyák az iszlámmal való párbeszéd kérdésével is foglalkoztak, amely elsősorban a kontinens északi részét érinti, ahol főleg muzulmánok élnek, és a keresztények viszonylagos szabadságot élveznek. A migráció tragédiája olyan jelenség, amely a nyolcszázmilliós földrészen tízmillió embert érint. A szinódus résztvevői javasolták, hogy az egyház neveljen környezettudatos, úgynevezett ökológiai megtérésre. A földrészen szüntessék be az erdőirtást, és ne engedjék be a mérgező hulladékokat. Megemlékeztek a Kongói Demokratikus Köztársaságban a keresztények ellen elkövetett erőszak áldozatairól, illetve kiemelték a világi hívek fontos szerepét az evangelizálásban. II. János Pál pápa szavait idézték: „Nincs béke igazságosság nélkül, nincs igazságosság megbocsátás nélkül.” Jean-Louis Taurant bíboros, a vallásközi párbeszéd pápai tanácsának elnöke a hagyományos afrikai vallások tanulmányozását sürgette. A szekták terjedése arra figyelmeztet, hogy a lelkipásztorkodásnak jobban kell törekednie az afrikai kultúrába való beágyazódásra. A mozambiki Adriano Langa püspök kiemelte, hogy az afrikai egyház óriási számbeli növekedésével párhuzamosan erősödik az ősi afrikai kultusz befolyása. A főpap sürgette az anyanyelvi bibliafordítások kiadását, valamint a felnőttek rendszeres hittani továbbképzését. Robert Sarah nyugat-afrikai érsek a nyugati ideológia fertőzéséről szólva hangsúlyozta, hogy a gender-elmélet összeegyeztethetetlen az afrikai kultúrával, és ellentmond a keresztény emberképnek. Martin Happe mauritániai püspök a helyi katolikus karitász tevékenységéről beszámolva elmondta, hogy a szervezet százhúsz munkatársa közül száztíz muzulmán vallású. Valamennyien elfogadták a karitász elveit. Mauritánia egyetlen egyházmegyéjét 1965-ben hozta létre VI. Pál pápa. Az ország hárommillió lakosából csupán négyezer a katolikus. Szomorú pillanata volt a szinódusi ülésnek, amikor a kongói Bukavu érseke bejelentette, hogy a hazájában kitört erőszak miatt el kell hagynia Rómát. A közelmúltban már egyházi intézményt ért kár gyújtogatás miatt, majd egy újabb plébánia vált támadás célpontjává. Ezekkel a tettekkel el akarják hallgattatni az egyházat, „a terrorizált, megalázott, kizsákmányolt és elnyomott nép utolsó támaszát” – fogalmazott Rusengo. Az érsek hozzátette: a köztársaság keleti részén kitört erőszakhullám mögött a nyersanyagért folyó harc áll. A szinódussal egy időben körlevelet adtak ki Zimbabwe püspökei. A gyógyulással és a kiengesztelődéssel nemzetünk fellendülhet, és elindulhat a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági fejlődés útján – írják a dél-afrikai ország főpapjai. Körlevelük címe: A nemzet gyógyulása és a kiengesztelődés. A zimbabwei nép sebeinek mély gyökereit vizsgálva három időszakot különböztetnek meg egymástól a nemzet történelmében: a gyarmatosítás előtti, valamint a gyarmati időszakot, illetve a függetlenség éveit. Ahhoz, hogy a mostani sebek begyógyulhassanak, előbb a történelem által okozott sérüléseket kell gyógyítani. Az egyház hangsúlyozza: kötelessége, hogy hozzájáruljon a nemzeti megbékéléshez. „Ahogyan arra az Afrikával foglalkozó második szinódus is buzdít, fáradozzunk azon, hogy olyan egyház lehessünk, amely a megbékélést, a gyógyulást, az igazságosságot és a békét szolgálja” – hangsúlyozzák a püspökök.
