Az Olvasó írja

A történelmi nevet viselő település, amely nevét Vazul hercegről kapta, minden esztendőben számos rangos kulturális és egyházi esemény helyszíne. Az idei programsorozat egyik fénypontja a Kövek zsoltára című előadás volt, melyet Pataki András rendezésében a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével közösen mutattak be. A keresztény értékrend, szellemiség és kultúra jegyében magyar alkotók írásaiból összeállított gondolattágító énekes-verses elmélkedés, hangos lírai esszé bibliai részletekkel, csodálatos gregorián dallamokkal, klasszikus muzsikával csendes elmélyülésre adott indíttatást a hallgatóságnak. A versek és az evangéliumi részletek ritmikusan váltogatták egymást, az énekek, a zene révén feloldást, lezárást, tisztító, megvilágosító lehetőséget nyújtva. A társulat ezzel az előadásával – amely Jézus meghurcoltatásával megváltó kereszthalálát idézte fel – missziós feladatot is vállalt, hiszen kitűnően ráirányította a figyelmet a versek, a jézusi igék örök, tehát ma is fájdalmasan igaz politikai, társadalmi, vallási aktualitásaira.

Keszthelyi Éva

Imádság a keresztény jövőért

Szeptember elején évek óta mindig ellátogatok Tihanyba. Imádkozni. Katolikusok, evangélikusok, reformátusok – a Balaton-felvidék keresztény felekezeteinek közösségei és lelkipásztorai – az idén is közösen adtunk hálát az elődök által megőrzött keresztény lelki örökségért, és imádkoztunk a magyarság keresztény jövőjéért. A házigazda, Korzenszky Richárd bencés perjel köszöntő szavaiban arról beszélt, hogy házat, hazát, életet csak szilárd alapra lehet építeni, tudták ezt elődeink is, s nekünk is tudatosítanunk kell magunkban, bármely korban is éljünk. Az ökumenikus liturgiában a bencés közösség tagjain kívül részt vett Riczinger József evangélikus, Petrőcz Mária református lelkész is, közreműködtek a tihanyi apátság és a környék református és evangélikus énekkarai. Steinbach József, a dunántúli református egyházkerület püspöke igehirdetése elején a Példabeszédek könyvéből idézett: „Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt virrasztva nap mint nap; mert aki engem megtalál, az életet találja meg és kegyelmet nyer az Úrtól.” Az ószövetségi boldogság-mondás üzenetét a híres katolikus teológusnak, Teilhard de Chardinnek a boldogságról szóló egyik előadásával szemléltette. Az ember élete a hegymászáshoz hasonlít, s ki-ki különböző magassági szintekig juthat el a csúcs felé igyekezvén. Az az ember boldog, aki többé akar lenni – vallotta Teilhard. De ez nem több pénzt, sikert, hatalmat jelent, mint sokan gondolják és hirdetik. Több, vagyis boldog az, akiben a hit erős, aki alázattal vállalja a kihívásokat, az áldozatot, aki irgalmasságot gyakorol az irgalmatlan világban is. A krisztusi életpélda a követendő út a boldogság felé. Magyarország jövője, boldogsága is ebben rejlik – figyelmeztetett a református püspök.

A közös imádság után az altemplomban letettük virágainkat az apátság alapítója, I. András király sírjára.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.