Nem vigasz, mégis öröm volt azt a hírt olvasni, hogy Borisz Szpasszkij, a hajdani sakkvilágbajnok Izlandon járva ellátogatott egykori riválisa és legyőzője, Bobby Fischer sírjához. Meghatottan állt a sírnál, lesöpörte róla a havat, s könnybe borult szemmel emlékezett a sakkozás különös sorsú, szokatlan egyéniségű zsenijére. Kettejüknek a világbajnoki címért vívott mérkőzésére 1972-ben került sor. Az egész világon milliók és milliók megkülönböztetett figyelemmel kísérték a nagy összecsapást, hiszen addig a szovjet sakkozók verhetetlenek voltak, egymás között döntöttek a világbajnoki címről. A játék megszállottja, Fischer volt az, akitől sokan azt remélték, hogy véget vet az egyeduralomnak. Így is történt, s a különös epizódoktól sem mentes mérkőzéssorozat végén ő lett az első – és máig egyetlen – amerikai sakkvilágbajnok. A vereség következtében Szpasszkij kegyvesztett lett szülőhazájában, ahol földindulásként hatott, hogy a „korona” az imperializmus fő fészkébe, az Amerikai Egyesült Államokba került. Bobby Fischer nem volt hajlandó az akkor uralkodó szabályok szerint megvédeni címét. Így azt később elveszítette, de nem ez volt a fő bűne, hanem az, hogy 1992-ben fittyet hányt a Jugoszlávia ellen hozott amerikai tilalomra és szankciókra, és a kiközösített országban ismét megmérkőzött riválisával (és újfent le is győzte őt). Emiatt az emberi szabadság védelmén oly látványosan őrködő USA kiközösítette, hazátlanná vált, s végül Izland fogadta be. Itt hunyt el 2008 januárjában. A fiatalabbaknak kevés fogalmuk lehet Fischer hajdani népszerűségéről és a sakkozásban betöltött óriási szerepéről. Nyilván remekül szórakoznak Alfonzó és Gera Zoltán méltán népszerű jelenetének láttán. Ez a kabarétréfa a humorba oldva érzékelteti azt a feszültséget, amely az egész sportszerető világot áthatotta.
Szapasszkij, hogy leplezze meghatottságát, ezt mondta a sírnál: „Remélem, a mellette levő hely még nem foglalt…” Lehet, hogy a sakktábla mellett Bobby Fischer volt a jobb. (Még jobb a nagyon jónál.) De kiderült, hogy az orosz nagymester sem akármilyen ember. Példáját adta az ellenfél megbecsülésének, s annak, hogy a halál sem választ el bennünket. Az egyik legnagyobb amerikai sportoló Izlandon nyugszik. Szomorú szívvel gondolhatunk arra is, hány kiváló, áldozatos hazánkfia fekszik jeltelen sírokban világszerte. Értük is könnyet ejtett csodálatosan szép Halotti beszédében az emigránssorsot ugyancsak megszenvedett Márai Sándor, s e történet olvastán mind-mind megérdemlik, hogy elmondjunk értük egy fohászt.
