A „Pál-forduló” nyertesei

A január 25-én elindított sorozat alkalmával huszonhárom vasárnapon át, minden egyes lapszámban három kérdést tettünk föl Olvasóinknak a népek apostolának életéből. Ezúton is köszönetet mondok Gyürki László biblikus teológusnak, aki a hatvankilenc kérdést nagy hozzáértéssel összeállította.
Határainkon innen és túl, közel ezren kapcsolódtak be a megmérettetésbe. Érkeztek megfejtések a Felvidékről és Erdélyből is. Közülük negyvenen, legalább tizennyolc fordulóban mind a három kérdésre helyesen válaszoltak. Ők jutottak be a végső sorsolásba, ahol a szerencse a következő három versenyzőnek kedvezett: Az első díjat, Szent Pál nyomán görögországi zarándokutat nyert Németh Roland rábafüzesi olvasónk. A második díjat, az Új Ember valamennyi termékére vonatkozó egyéves előfizetést, továbbá a kiadó könyveire húszezer forintos könyvutalványt nyert Hajtman Kornél, a felvidéki Párkányból. A harmadik díjban, húszezer forintos könyvutalványban részesül Rákóczi Judit és férje, Lambert Miklós székesfehérvári olvasóink. A többi harminchét sikeres versenyző között értékes könyveket sorsolunk ki. Gratulálunk a nyerteseknek, és kérjük, maradjanak továbbra is az Új Ember hûséges olvasói!

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.