Az első oltáregyesület 1848-ban alakult meg Belgiumban. A társulat célja kettős: az Eucharisztia imádása és a szegény templomok hiányzó liturgikus tárgyainak elkészítése, beszerzése. A magyarországi oltáregyesületek megalapítása a piarista Trautwein János érdeme. Utóda az igazgatói tisztségében Kanter Károly lett. A hazai Oltáregyesület idén ünnepli alapításának százötvenedik, újjászervezésének pedig huszadik évfordulóját. A jubileumi év záróünnepségét szeptember 3-án, 4-én, illetve 6-án rendezik meg az Örökimádás-templomban.
Trautwein János édesapja Wüttenbergből származott, ám Pesten alapított családot. 1819. október 29-én megszületett egyetlen gyermeke, aki a Bernát nevet kapta. Miután a pesti piarista gimnáziumban elvégezte az alsó osztályokat, 1835. szeptember 12-én Trencsénben belépett a kegyes tanítórendbe. Ekkor vette fel (Nepomuki) János nevét. 1844. augusztus 2-án szentelték áldozópappá. Egy év szegedi szolgálat után a pesti főgimnáziumhoz helyezték át. Itt tizennégy évig dolgozott tanárként, majd 1867-től húsz esztendőn át igazgatta az iskolát. Utazásai során sok helyen látta az oltáregyesületek áldásos működését. Egyre jobban érlelődött benne az elhatározás, hogy ezt Magyarországon is meg kell alakítani. Tervének megvalósításában gróf Cziráky Jánosné volt segítségére. Így1859. november 6-án az Oltáregyesület megtarthatta primíciáját az angolkisasszonyok templomában. Trautwein Jánost teljesen áthatotta az engesztelés eszméje. Megtakarított filléreivel pedig a szegényeket segítette. Mindennap jöttek hozzá rászorulók. Munka közben érte őt a betegség. 1893. október 5-én adta vissza lelkét Teremtőjének.
Halála után egy hónapig rendtársa, Drajkó Béla vezette az egyesület ügyeit. Vaszary Kolos hercegprímás azután a fiatal belvárosi káplánt, Kanter Károlyt nevezte ki igazgatónak. Az ő édesapja is Sziléziából származott, ám ő Tatán telepedett le. Károly 1853-ban, a család harmadik gyermekeként született. A piarista gimnáziumban érlelődött benne az elhatározás, hogy pap lesz. 1876-ban Simor János hercegprímás szentelte pappá Esztergomban. Első állomáshelye Ipolyvarbó volt, majd Kéméndre küldték segédlelkésznek. De Isten más helyet jelölt ki neki, csakhamar a fővárosba került. Az Eucharisztia szeretetére tanította az embereket, s ő maga is mindjobban elmélyedt benne. A fiatal káplán sokat működött az angolkisasszonyok templomában, hol az Oltáregyesület áhítatgyakorlatait tartotta. Mikor kinevezték az egyesület élére, azt mondta: Isten két nagy kegyelemben részesítette őt – először, hogy az oltárhoz, másodszor, hogy az oltáregylethez hívta meg. Kanter Károly elődjéhez hasonlóan felismerte: „Életünk, boldogságunk, nemzeti létünk az Eucharisztiától függ. Az Eucharisztiának kell a hitélet középpontjában állnia.” Közben egyre világosabban fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy templomot kellene építeni a szentségimádás ápolására. Az ő szervezőmunkájának köszönhető, hogy 1908-ban Budapesten felszentelhették az Örökimádás-templomot és a mellette felépült zárdát, amelybe a Mária Reparatrix-nővérek (Engesztelő Szűz Mária Társasága) költöztek, így sikerült megvalósítani az Oltáriszentség szünet nélküli imádását. Kanter Károly időközben a Belvárosból a budai Várba került, ahová 1898-ban Ferenc József magyar királyi várplébánossá nevezte ki. Bár itt csillogóbb környezetben élt, mint példaképe, Vianney Szent János, mégis ugyanaz a lelkesedés fűtötte: mindenkinek mindene lenni. Tőle sem távozott segítség nélkül senki a szegények közül. Sokakat titokban is támogatott anyagilag.
Már beteg volt, amikor 1915-ben esztergomi mesterkanonok és a Bakócz-kápolna plébánosa lett. 1920-ban diagnosztizálták nála a rákot, s nem sokkal később, november 20-án az égi hazába költözött.
.
