A feszült politikai helyzet miatt lényegesen kevesebb zarándok érkezik az utóbbi időkben, ami elsősorban a keresztény vallású arabok helyzetét rontja, hiszen többségüknek a zarándokturizmus jelentette a megélhetést.
Fogyatkozás – és növekedés
Izraelben is vannak vendégmunkások – például a Fülöp-szigetekről -, akik között sok a keresztény, és a zsidó bevándorlók között is „megbújnak” néha keresztények. Izrael állama nyitott minden zsidó bevándorló számára. Ők minden nehézség nélkül bevándorolhatnak és megkapják az állampolgárságot. Az izraeli állam igencsak érdekelt a zsidók bevándorlásában. Az arab lakosság jelenleg még kisebbségnek számít ugyan, de körükben magasabb a születések száma, ami előbb-utóbb arab többséget eredményez, amit Izrael állam mindenképp szeretne elkerülni. Ezért az állam támogatja a zsidók bevándorlását: az utóbbi évtizedekben sokan érkeztek Oroszországból és a hajdani Szovjetunió tagállamaiból. Az állam szemében zsidónak számító bevándorlók között azonban akadnak keresztények is – bár számukat nehéz felbecsülni. Egyesek nyilvánosan is megvallják közülük, hogy ők „keresztény zsidók”, mások viszont inkább titokban tartják. Így tehát valamelyest pótolják a kivándorló arab keresztényeket a bevándorló zsidó keresztények. Nekik ugyanakkor nem könnyű utat találniuk az Izraelben élő keresztény közösségekhez. Egyrészt azért, mert ilyen keresztény közösség nincs mindenhol, másrészt mert a bennszülött keresztények többségükben az arab kultúrkörhöz tartoznak. A legtöbb bevándorló zsidó keresztény Oroszországból érkezik – vallási tekintetben ők az ortodox keresztényeknél találhatnak otthonra. Az ortodox keresztények azonban a Szentföldön nem képeznek világosan elhatárolt egyházi egységet. Vannak görög és orosz ortodoxok, katolikus keleti egyházak, valamint az országban elszórt arab ortodox keresztény közösségek is. Ezek a közösségek még nincsenek előkészülve rá, hogy integrálják a keresztény izraeli polgárokat. Ez mostanság fontos új föladat a szentföldi keresztény egyházak számára.
Betlehemben és környékén reális veszélynek tűnik, hogy a keresztények helyett egy napon csak „kövek” maradnak, de az egész Szentföldet tekintve mégsem reális a keresztények eltűnésétől tartani – inkább bizonyos változások valószínűek.
Az arab keresztények 1948 után bizalmatlansággal, elítélőn tekintettek az új izraeli államra. A megszállt palesztin területeken még ma is sokszor fennáll ez a helyzet. A hivatalos egyházi vezetők sem örültek az új politikai helyzetnek, amelyet Izrael a Szentföldön teremtett. Ők is inkább a palesztin oldalon álltak, mert a „nyájuk” is palesztin volt. A katolikus egyháznak és a Vatikánnak nem volt egyszerű kiegyensúlyozott, jó viszonyt kialakítania Izrael állammal, ami időközben sikerült. Michel Sabbah, a korábbi latin pátriárka – az első palesztin ebben a hivatalban – gyakran egyértelmű szavakat használt. Hogy a ferencesek inkább palesztin, mint izraeli oldalon vannak, megokolható a történelemmel és azzal a ténnyel, hogy a barátok mindig is a palesztin plébániákon szolgáltak, és minden erejükkel a bennszülött kereszténység fennmaradása érdekében munkálkodtak a Szentföldön.
„Izraeli kereszténység”
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a Szentföldön egy újfajta bennszülött kereszténység van kialakulóban, amelyet „izraeli kereszténységnek” nevezhetnénk. Gyűjtőneve ez azoknak a nem igazán pontosan meghatározható zsidó keresztényeknek, azoknak a zsidóknak, akik Jézust elismerik Messiásnak, akik keresztény hitre tértek és valamelyik keresztény egyházhoz tartoznak. És ezek közé az izraeli keresztények közé sorolhatjuk a megkeresztelt zsidó bevándorlókat is. De azok a keresztények is ide sorolhatók, akik egyszerűen izraeli állampolgárok és azok is akarnak lenni, és a hébert tekintik anyanyelvüknek. Ilyen értelemben biztosak lehetünk benne, hogy a keresztényeknek Izraelben van jövőjük. Mindez azonban azt is feltételezi, hogy a szentföldi egyházak is változáson menjenek át – az „izraeli egyház” irányába. És ez a változás már most folyamatban van.
Az előző latin pátriárka, Michel Sabbah ugyan palesztin – gyakorta határozottan fel is emelte szavát a palesztinok érdekében -, mégis pontosan tudta, hogy ő az összes latin keresztény pátriárkája, tehát a kis, héberül beszélő csoporté is. Ő az arab mellett a héber nyelvet is beszéli. Az ő hivatali idejében iktattak be Jeruzsálemben egy segédpüspököt, aki kizárólag a héberül beszélő keresztények érdekét képviseli. Nyugalomba vonulásakor Sabbah pátriárka az ünnepi istentiszteleten Jeruzsálem héberül beszélő keresztény közösségétől is elbúcsúzott. És természetesen van héber misekönyv, és szabályos időközökben héber istentisztelet is Izraelben.
A Szentföldön különösen aktív ferencesek is szerepet játszanak az említett változási folyamatban. Régen nagyon ritka volt, hogy egy ferences tudott volna héberül. Most viszont a rend helybeli tagjai között is van egy zsidó származású szerzetes, aki a zsidóságból találta meg az utat a katolikus egyházba és a ferences rendbe. A szerzetesközösségben sok ferences beszéli ma az újhébert – közülük többen is Jeruzsálemben, a héber egyetemen tanultak. A jeruzsálemi újvárosban, a Simeon- és Anna-kolostorban a liturgiát és az istentiszteleteket héberül végzik. Pierbattista Pizzaballa a szentföldi ferencesek jelenlegi elöljárója kitűnően beszéli a hébert, és ő a latin patriarchátusában a héberül beszélő keresztények püspöki helynöke.
Hidakat kell építeni
Más jelek is arra mutatnak, hogy Izrael állama és a zsidók a keresztényeket nemcsak mint idegen testet és megtűrt kisebbséget kezelik, hanem érdeklődnek irántuk. Názáretben a zsidók a karácsonyt a keresztényekkel együtt ünneplik, ami annak a jele lehet, hogy „a zsidók nem tartanak többé a keresztényektől”
Nehéz feladat azonban a Szentföld egyházai számára, hogy minden keresztényt magukba öleljenek, az izraeliek és a palesztinok a politikai körülmények miatt szemben állnak egymással. Ez a fennálló nehézség egyben komoly kihívást is jelent a szentföldi egyház számára. Erre II. János Pál pápa többször is rámutatott: hidakat kell építeni. Sok jel mutat arra, hogy a Szentföld keresztény közösségei tisztán látják ezt az előttük álló feladatot, és sok, talán alig észrevehető gesztussal hozzá is járulnak az elválasztó szakadékok fölötti kapcsolatkereséshez, az ellentétek elsimításához.
Tudnunk kell azt is, hogy a Szentföld keresztényei nemcsak az izraeli-palesztin konfliktus miatt szenvednek, hanem más, a keresztényeket megosztó belső ellentét miatt is. A Szentföld keresztényei tükörképei az egész kereszténység különböző egyházakra, felekezetekre hasadtságának.
A „kis nyáj” spirituális értelmezésével kapcsolatban idézhetjük Pierbattista Pizzaballa ferences custost: „Csupán számokban gondolkodni tévedés. Már Dávid királynak is fel kellett ismernie, hogy a nép megszámlálása Isten akarata ellen van. Mi itt már nagyon régóta kisebbségben vagyunk – és maradunk is. De nem hiszem, hogy teljesen el fogunk tűnni. A hit értelmében a »kevés«, a »gyenge« erőt is jelenthet: arra kötelezhet minket, hogy újra és újra visszataláljunk Jézus üzenetéhez. Ha kevesen vagyunk is, hűséges tanúi lehetünk az evangéliumnak.”
