A tanár úr elhatározta, osztályát erdélyi útra viszi. Úgy tudom, Andris ott sem lett hűtlen természetéhez: elhagyta némelyik holmiját, el is tévedt, ezek az apró ballépések azonban nem hűtötték le lelkesedését. A tanár úr olyan helyekre vezényelte őket, amelyek kiemelt szerepet játszottak történelmünkben. Úgy éreztem, a túra megerősítette unokám nemzettudatát, arról nem szólva, hogy történelmi ismereteit is kitágította.
– Voltatok Segesváron? – kérdeztem. Bólintott. Tudta mire és kire gondolok.
Petőfi halálának körülményeiről először Dienes András könyvéből tájékozódtam. Ismertem, gyerekkoromban sűrűn megfordult nálunk csendőregyenruhájában, és terveket szőttek az üldözöttek megsegítésére. Petőfi életének nem volt nála alaposabb kutatója. Nyilván elkékülne a méregtől, ha hallotta volna azt az előadást, amelyben a jeles tudós megkérdőjelezte költészetének maradandó voltát, s némi iróniával szólt arról, hogy Petőfi Baudelaire kortársa volt, s messze elmarad mögötte. Nem mintha ez a vélemény bármit kisebbítene a magyar író nagyságán, de kifejezi azt a jelenséget, amelynek hovatovább az igazi, elkötelezett hazaszeretet és magyarságtudat is áldozatául esik.
Időről időre előveszem rongyos Petőfi-kötetemet, hogy végigolvassam a szabadságharcban írt költeményeit. Hallani vélem Vízakna és Déva között az ágyúk dörgését, látom magam előtt a „dicső tábornokot”, Bem apót, amint a sokszoros túlerő ellen vezényli seregét, szomorúan gondolok arra, hogy akkor is „magára hagyták, egymagára" a magyart, s elszoruló lélegzettel látom, amint egy orosz dzsida átszúrja a költő szívét – anélkül, hogy legendáját megsebezte volna. Petőfi él, és eszményeket éltet. Ne vegyük el a magyaroktól! Pár héttel később ministránstársaival Andris is részt vett a csíksomlyói búcsún. Zuhogott az eső, hideg volt, a család nőtagjai rettegtek, hogy unokám betegen tér majd haza. Tévedtek. Andris lenyűgözve és megrendülve érkezett.
A háromszázezer zarándok egyikeként megérzett, átélt valamit abból, amit a hit kollektív megnyilvánulásának nevezünk. Az imádság erejét, amely egységbe forrasztja az imádkozókat. Azt a biztonságot, amelyet a Madonna ad híveinek évről évre. Háromszázezer ember: Erdélyből, a szomszédos országokból, de a világ minden részéből. Imádságukkal ostromolták az eget, amelynek megnyíltak kapui, s könyörgő szavuk bizonyára meghallgatásra talál.
Régen találkoztunk Andrissal. Várom az alkalmat, hogy elmondja érzéseit, benyomásait. Abban azonban máris biztos vagyok, hogy a csíksomlyói Szűz segíti majd.
