Ez utóbbi szent hozzákapcsolta Jézuséhoz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét is. Jézus Szívének ünnepét 1856-ban IX. Piusz terjesztette ki az egész egyházra, majd 1899-ben XIII. Leó engedélyezte a Jézus Szíve-litániát. XI. Piusz pedig a XX. század elején az egész egyházat Jézus Szívének oltalmába ajánlotta.
Jézus Szíve az isteni szeretet szimbóluma, tiszteletét Jézus emberi természete, megtestesülése tette lehetővé. Mária Szíve szintén az isteni szeretetet sugározza, amelyet Fiának kereszthalála ugyanúgy megsebzett, mint a lándzsa Jézusét.
Mint láthatjuk, Jézus Szent Szívének tisztelete nem választható el megtestesülésétől, kereszthalálától, így az Oltáriszentség tiszteletétől sem. Nem véletlen, hogy az úrnapja előmozdította Jézus Szívének ünnepét is. Ezt, a Szív és az Eucharisztia közötti kapcsolatot mutatja be az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményében őrzött osztrák festmény is. A bécsi Joseph Kessler (1826-1887) 1882-es művén Jézus felhőtrónuson ül, tenyerét kitárva nyújtja felénk, így mutatva meg a stigmákat. Fejét jobbra fordítja, jobbján angyal ül, aki két kezével a kelyhet és Krisztus testét mutatja fel.
A festmény stílusa az írásainkban már sokszor és sokat ismertetett nazarénus kör sajátja. Az aranyos háttér, a csúcsíves és félköríves lezárás, az ívháromszögek ornamentális díszítése a gótikára, kora reneszánszra tekint vissza. A festmény sorsa, megrendelésének története retorikailag is jól illeszkedik írásunk tematikájába. Ugyanis azt még Simor János esztergomi prímás rendelte meg egy másikkal együtt, ami a Szűz Mária Szeplőtelen Szívét ábrázolta – ám az utóbbin hamar túladott, bár ennek oka nem ismert.
