Fáy Hildegárd friss diplomásként kapta meg 1947-ben azt a tanítóképzős osztályt, amelynek növendékei még egy évet járhattak egyházi fenntartású iskolába. A háború után nehéz körülmények között kezdtek el tanítani, a tanárnő Budáról pontonhídon járt át az Angolkisasszonyok Intézetébe. Egy karácsony előtti lelkinapon Jézus Szívének ajánlották föl az osztályt, és ezt a felajánló imát minden héten közösen elmondták. Ez adta meg azt a szeretetalapot, amely a mai napig összetartja a közösséget – emlékezik a tanárnő.
Mikor szétszórták a nővéreket, osztályfőnökük úgy érezte, nem hagyhatja magukra kedves tanítványait, ezért vállalta a költözés minden nehézségét. „A mi osztályunk vitte át gyalog az utcán a biológiai szertárból a szemléltetőeszközöket, mert a szétszóratást követően először a zsidó gimnáziumba kellett költöznünk” – meséli Fáy Hildegárd. Ezt követően még több áthelyezést megéltek, de a nehézségek ellenére mindnyájan letették a képesítő vizsgát.
Borzássy Hajnalka nővér beöltözése után harmadévesen került ebbe az osztályba, ketten voltak angolkisasszonyok, valamint az Isteni Szeretet Leányai szerzetesrendből négyen jártak az osztályukba. Többen az osztályból érettségizni akartak, ezért a líceumba mentek, akik a képzőbe jelentkeztek, azok még két évig együtt voltak. „1950 nyarán, a szétszóratáskor Máriabesnyőre kerültünk, majd onnan Tolna megyébe helyeztek, ahol három évig kántorként működtem. Mindig jó volt a kapcsolatunk az egykori osztálytársakkal, segítettük egymást, rendszeresen összejárunk” – mondja Hajnalka nővér.
Fáy Hildegárd magyart, történelmet, pszichológiát, pedagógiát, pedagógiatörténetet tanított, és ő vezette a növendékek tanítási gyakorlatát is. Nyolcvanhét éves kora ellenére ma is fiatalos lendülettel dolgozik, könyvet ír. Azt vallja, hogy az ember nemcsak az iskolában pedagógus, hanem mindig is az marad, bárhol él a világban. A hatvanéves találkozó résztvevői hálaadó szentmisén vettek részt a Congregatio Jesu Váci utcai templomában, majd délután közös együttlét következett.
