A műfaj kialakulása összefügg a XIX–XX. századi Görögország történelmi eseményeivel, hiszen a rembetiko a görög–török háborút követő vallási „cserevándorlás” révén született. A török menekültek az új hazába magukkal vitték kávéházi dalaikat is. Ám e dallamokat nem a kávé, sokkal inkább a hasis inspirálta. Ez a muzsika és életérzés hamarosan ötvöződött különböző görög zenékkel, s létrejött egy új műfaj: a rembetiko. S vele együtt egy sajátos, gazdag és messzire ható szubkultúra is született. A kikötők ópiumfüstös kocsmáiban, ahol felcsendült a rembetiko, egy kitaszított, helyét hiába kereső réteg panasza és vágya tört felszínre. A műfaj hangszerei főként a hegedű, a buzuki, a santur, a gitár, a mandolin és a harmonika. Fénykorát 1930 és 1950 között élte. A dalokat a szenvedély, a szerelem, a csalódás érzése, de a háború okozta fájdalom is áthatja.
A kilátástalanságról is szóló énekeket az akkori politikai hatalom nem sokáig tűrte. A műfajt Joannisz Metaxász katonai diktatúrája alatt – a „nincs munkád, elszívsz egy hasist” típusú sorok miatt – betiltották. Bezárták a kávéházakat, és cenzúrázták a kábítószerről szóló szövegeket. A rembetikót megszelídítették. A műfaj a XX. század folyamán többször is újjászületett, de a szövegekből és a zenéből soha nem lehetett kiirtani a szabadságvágyat. A műfaj aranykorának Kosztasz Ferisz görög rendező állított emléket 1983-as, Rembetiko című díjnyertes filmjében.
A műfaj ma is él. Édesbús, szenvedélytől fűtött dallamait a gyönyörű és csodálatos hangú Çiğdem Aslan hozta el nemrég Budapestre. Az egzotikus muzsikából május 13-án kapott ízelítőt a magyar közönség a Művészetek Palotájában.
Çiğdem Aslan isztambuli kurd családban nőtt fel, és az egyetemi klubban kezdte énekelni kedvenc kurd, örmény, görög és szefárd dalait. Londonba költözött, ahol előbb
a balkáni Dunav együttes, majd a The She’Koyokh Klezmer Ensemble tagja lett. Mortissa című debütáló albuma 2013-ban két hónapig szerepelt a World Music Charts Europe tízes listáján. A lemez azokat a görög rembetiko-énekesnőket idézte meg, akik dalaik segítségével bátran vállalták az életről, a szerelemről és a szenvedélyről vallott nézeteiket. Aslan tavaly elnyerte a német lemezkritikusok nagydíját.
A művész Palya Bea meghívására érkezett Magyarországra, és a „Selymeim” – Énekesnők a nagyvilágból című sorozat vendégeként lépett fel. A török és a görög nyelvet könnyűszerrel váltogató előadó már első dalával rabul ejtette a közönséget. Çiğdem Aslan légies és finom lényének az énekek, a zene és az abból áradó érzelmek szuggesztív erőt kölcsönöztek. Közvetlensége révén gyorsan kapcsolatot teremtett hallgatóival, bár tény, hogy a koncert zenei világához, az énekesnő habitusához inkább illett volna egy barátságos, kisebb előadóterem, mint a tekintélyt parancsoló Müpa. De Aslan előadásmódja és a dalok így is lélekig értek. Az énekesnő angolul szolgált magyarázattal néhány felcsendülő ének szövegéhez. Ugyanakkor török és görög nyelvismeret nélkül is mindenki érthette a dalokat. A zene nyelve, a színpadon megszülető csoda elegendőnek bizonyult, hogy úgy érezzük, a számunkra távoli kultúrából közénk csöppent fiatal nő nem idegen világról és életérzésekről énekel. Az est legmeghatóbb pillanata is ezt a felismerést igazolta.
Palya Bea néhány dal erejéig csak a koncert elején lépett fel. A színpadot és az idő nagy részét Aslannak adta át. Az utolsó felcsendülő rembetiko-dalt követően a nőiség, a női barátság és összetartozás jelképét, egy selyemkendőt ajándékozott vendégének, aki azt nyomban vállára is terítette. Búcsúképpen a két nő, akiknek nyelve, kultúrája, hangja merőben különbözik egymástól, közösen énekelt el egy török altatódalt. Kegyelmi pillanat volt.
