A katolikus egyháznak a vallási diszkriminációval összefüggő elveivel és gyakorlatával kapcsolatban Kránitz Mihály hangsúlyozta: az egyszerre aktuális feladat és hosszú évtizedek óta tartó folyamat. Magyarország ökumenikus szempontból a diszkrimináció megszüntetésének gyakorló iskolája. Az ország lakosságának több mint a felét kitevő katolikusok mellett jelentős létszámban élnek a protestánsok, akik külön-külön egyházhoz tartozva meghatározó szereplői a keresztény és a magyar társadalomnak. A keresztények összefogásának megtapasztalása, a közös imádság, a Szentírás közös olvasása lassan oldotta a korábbi szembenállást és gyanakvást.
Az 1975-ben magyar fordításban megjelent II. vatikáni zsinati határozat az ökumenéről (Unitatis Redintegratio, 1964) már jelentős lépés volt a katolikus ökumenikus szellem kialakítására és az őszinte egységkeresés magyar alapelveinek tisztázására és alkalmazására. A XX. század utolsó éveiben Magyarországon az ökumenét képviselő egyházak között addig soha nem tapasztalt közeledés, párbeszéd és kiengesztelődés valósult meg. 1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa Debrecenben megkoszorúzta gályarabságba hurcolt protestánsok emlékművét, 1993 januárjában pedig Esztergomban imádkoztak együtt a katolikus mártír Körösi Márk kanonok oltáránál katolikus és protestáns egyházi vezetők.
Katolikus részről további lendületet adott az ökumenikus mozgalomnak II. János Pál pápa Ut unum sint kezdetű körlevele, amely megerősítette a katolikus egyház elkötelezettségét az ökumenizmus ügyében. 2000. március 12-én pedig Rómában II. János Pál pápa ünnepélyesen bocsánatot kért az egyház egysége ellen elkövetett bűnök miatt. A rendszeressé vált ökumenikus megbeszélések és találkozók említésekor Kránitz Mihály kiemelte a 2008-as Biblia évét, amely ugyancsak ökumenikus szervezésben valósult meg.
A nem keresztény vallásokkal kapcsolatos katolikus magatartás is sokat változott a II. vatikáni zsinat hatására. A Nostra aetate nyilatkozat (1965) az egyháztörténelemben először szól pozitívan nem keresztény vallásokról: a hinduizmust, a buddhizmust és a zsidó vallást név szerint is említve.
A zsidósággal való kiengesztelődés és pozitív közeledés jele volt 1986-ban II. János Pál pápa látogatása a római zsinagógában. 2000-ben a Nemzetközi Teológiai Bizottság Emlékezet és kiengesztelődés című dokumentuma az egyház és a múlt bűneit dolgozta fel. Ugyanezen év március 12-én pedig a pápa Rómában egy bűnbánati liturgia keretében kért ünnepélyesen bocsánatot Izrael népének a történelem során az egyház részéről elszenvedett fájdalmai miatt. Ezt megelőzően 1999-ben Pannonhalmán tartottak konferenciát Magyar megfontolások a soáról címmel.
II. János Pál pápa már a Redemptor hominis (1979) kezdetű első körlevelében a nem keresztények hitének erősségében az Igazság Lelkének hatását ismeri fel, és ez a gondolat további megnyilatkozásaiban is hangsúlyt kapott. Az Átlépni a remény küszöbén című könyvben az iszlámmal kapcsolatban kifejtette, hogy „egyistenhitük miatt Allah hívei különösen közel állnak hozzánk”
A Charta Oecumenica -, amelyet 2001-ben Strasbourgban írt alá két nagy európai keresztény szervezet: az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) – kiemelten foglalkozik a zsidósággal és az iszlámmal, sürgetve, hogy „legyenek megbeszélések az egy Istenbe vetett hitről és az emberi jogok értelmezéséről”. Kiemelkedő eredménynek számított az okmány magyarországi aláírása 2002. október 1-jén a budapesti Ökumenikus Központban, nyolc magyarországi egyház részéről. A másik fontos nyilatkozatot az Európai Unió mellett a Püspöki Konferenciák Bizottsága (COMECE) adta ki 2005-ben Az Európai Unió jövője és a katolikusok felelőssége címmel, mely hangsúlyozza, hogy az Európában élő muzulmánokkal együtt építsék a keresztények Európa jövőjét.
XVI. Benedek pápasága első napjától kezdve hangsúlyozta, hogy az a vágya, hogy tovább erősítse „a barátság hídjait valamennyi vallás híveivel”. Különösen örvendetesnek tartja a pápa a zsidók, a muszlimok és keresztények közötti erősödő párbeszédet. A vallások és a kultúrák párbeszéde szükséges ahhoz, hogy a vallások a béke és a testvériség világát tudják felépíteni. A kiindulópont egymás kölcsönös megismerése, majd a közös vallási értékek képviselete.
