A körülbelül ezeregyszáz négyzetméteres Bánya utcai épületegyüttest, amely három egybeépült házból és egy könnyűszerkezetes kiegészítésből áll, 2005-ben kapta a szeretetszolgálat a fővárosi önkormányzattól; korábban szakmunkástanulók gyakorlóüzeme volt itt. Nagyon rossz állapotban vették át, de azóta évről évre foltozgatják, fejlesztik, alakítgatják, hogy az általuk vállalt feladatokat minél hatékonyabban láthassák el benne. Az intézmény hajléktalan és szenvedélybeteg emberek gyámolításával foglalkozik. Nyáron száz, télen száztíz fő lakik a komplexumban, tizenhat szociális munkás segíti őket. A fürdőszobákat két részletben, három, illetve két évvel ezelőtt sikerült felújítaniuk, szintén a Magyar Fejlesztési Bank segítségével.
A szállót nappal sem kell elhagyni, mivel nappali melegedő is, nem csak éjjeli menedékhely. Ez azt is jelenti, hogy felvállalják a náluk menedéket találók egyéni segítését, sőt közösségi programokat is szerveznek nekik, például színjátszó csoportot tartanak fenn, amellyel a színész-rendező Deák Tamás foglalkozik. Az előadások létrehozásában a lakók és a szociális munkások is részt vesznek. Filmklubja és – az angyalföldi baptista gyülekezet lelkésze vezetésével – bibliaköre is van az intézménynek, a pincében két éve kialakított közösségi helyiség így filmvetítéseknek, színielőadásoknak és istentiszteleteknek egyaránt helyet ad. A Bánya utcai szállón bárki bármeddig lakhat – senkit nem küldenek el, de arra törekednek, hogy akit lehet, aktivizáljanak, munkavállalásra, továbblépésre ösztönözzenek. A lakók negyven-ötven százaléka idős, húsz-harminc százalékuk szenvedélybeteg. Két szociális munkás csak az utóbbiakkal foglalkozik, őket próbálja a függőségükkel való szembenézéshez hozzásegíteni, és ha szükséges, rehabilitációra küldeni.
A Baptista Szeretetszolgálat két autós utcai csoportja minden hétköznap Budapestet járja. Rendszeresen látogatják az általuk ismert hajléktalan embereket. Konzerveket visznek nekik, és akit szükséges, orvoshoz, kötözésre szállítanak; másoknak gyógyszert váltanak ki. A téli krízisidőszakban (november 1-jétől március 31-éig) lakossági bejelentésre is sokfelé kell menniük.
Péter szerint ez legfőképpen a kapcsolattartás szempontjából fontos. A hajléktalanság által sújtottak és kiváltképp a hajléktalan szenvedélybetegek ugyanis gyakran rejtőzködnek, és könnyen elvesztik minden kapaszkodójukat. Ezért nemegyszer a szó szoros értelmében életbevágó lehet, hogy tudjanak róluk, és ők is érezzék: nem felejtette el őket mindenki. Péter eredetileg zenész; olyannyira, hogy mindmáig ad klasszikusgitár-órákat. A kilencvenes években ő maga is szenvedélybeteg volt. 2001-ben terápián vett részt, majd szociális gondozónak és ápolónak tanult. A szeretetszolgálatnál mindig azt csinálta, amire szükség volt, és amire alkalmasnak találták: az utcai szolgálat és a szálló munkatársaként is dolgozott, mondja. Az utóbbi években főként a pályázatfigyelés és -írás a feladata, amit kreatív munkának érez. A szeretetszolgálat Pakett című, szenvedélybetegeknek szóló lapjának grafikai szerkesztője is. Amikor arról kérdezem, hogyan mérhető egy segítő szervezet és azon belül az ő tevékenysége vonatkozásában a siker, azt válaszolja: a pályázatok révén lehetővé váló fejlesztések látványosan javítanak a Bánya utcában lakók körülményein, ezért minden kis lépés után van okuk az örömre. Személyesen neki is, mert tudja, hogy az általa írt pályázatok teremtenek lehetőséget a fejlődésre. Az is jó, amikor egy-egy színpadi produkció szereplőit önfeledtnek, jókedvűnek láthatják a munkatársaival . Nem ritka, hogy valamelyik lakó felidézi, mivel biztatta Péter évekkel korábban. „Nem tudjuk, hogyan hat, amit mondunk, de megesik, hogy kiderül: nem veszett kárba az igyekezetünk. Olyankor is magvetők vagyunk, amikor ez nem tudatosul bennünk.”
A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlege ellátottjai nevében köszöni a támogatást a Magyar Fejlesztési Banknak, és várja további támogatók felajánlásait a most felújítandó tetőtér beépítéséhez.
