Farkas István a Singer és Wolfner Kiadó egyik tulajdonosának, Wolfner Józsefnek az egyetlen fia volt. Nyilván ez a párizsi eredetű pályatársi barátság is jelen van annak hátterében, hogy a szinte gyereklánykorú Bella 1926-ban egy jókora mappányi rajzzal beállított az ország legrangosabb gyermek- és ifjúsági kiadójába, amely azután könyvek sokaságának illusztrálását, továbbá a Magyar Lányok és Az Én Újságom vizuális világának megteremtését, mindmáig felejthetetlen címlapképeinek rajzolását-festését bízta rá. A szőke lányka rövid idő alatt olyan ismert lett a hazai gyermekek világában, mint jóval korábban Mühlbeck Károly, a Mackó úr-könyvek illusztrátora, vagy éppen két kortársa és kolléganője, Róna Emy és B. Braun Olga. Vagy hogy időben közelebbi példát is említsünk, egy generációval később Réber László…
E mindössze jó fél évtizedet jelentő, fájdalmasan rövid pályafutás során „Belluka” komoly szakmai elismeréseket is kapott. Így a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének kiállításán elnyerte az állami könyvillusztráció-díjat. Ez a díj művészete két legfontosabb ikervonásának szólhatott: az édeskés stílust kerülő, fanyar-kedves, a korabeli gyermekvilágot, ruházatot, hajviseletet, játékszereket híven ábrázoló képeinek, illetve a műveiben jelen lévő, soha nem mesterkélt és erőltetett, hanem mindenkor hiteles és üde magyar folklórmotívumoknak. Rajzainak-festményeinek és kedves személyiségének közkedveltségét halála után öt évvel, 1936-ban a Singer és Wolfner Kiadó (ekkor már Farkas István vezetése alatt) a Kőszegi Bella képes meséskönyve című kiadvánnyal igyekezett feleleveníteni, tudván, hogy a mégoly rajongó közönség is feledékeny és hálátlan. Vagy egyszerűen: felnő, kiöregszik a gyerekkönyvek lapozgatásából, illetve gyermekének az új idők új kiadványait vásárolja meg.
A könyv szokatlan módon készült: Kőszegi Bella hátrahagyott rajzaihoz – mintegy szöveges illusztrátorokként – álltak csatasorba a korszak legjobb ifjúsági vagy részben ifjúsági írói: Kosáryné Réz Lola, ifj. Gaál Mózes, Tábori Piroska, Cholnoky László, Ego néni és még sokan mások… „Hogy el ne felejtsétek Kőszegi Bellát, azért gyűjtöttük össze legszebb rajzait ebben a könyvben.” Így szólt az Úr 1936. évében a szeretett munkatársa emlékéhez példásan ragaszkodó kiadó ajánlása. Ez azonban kevés lett volna ahhoz, hogy az Országos Széchényi Könyvtár kicsit kopottas példányából hasonmás kiadás szülessen a Bella-életművet már 2011 és 2013 karácsonyán is a mai gyerekek életébe hívogató (Pósa Lajos: Arany ABC, V. Móra Panka: Mese, mese, mátka) Fekete Sas Kiadónál.
A megvalósuláshoz kellett egyrészt a nemes szándék, a születés ünnepének fokozott haláltagadó ereje, de kellett egy olyan hűséges szívű rokon is, mint Günther Schreiber, Kőszegi Bella unokaöccse. A könyv azonban nem csupán egy érzékeny lelkű családtag s a vele együttműködő kiadó „magánügye”. A visszhanghoz, a mai befogadáshoz ez önmagában kevés lenne. Ezek a – látszólag – régimódi mesék és versek (mondom és írom ezt hatunokás nagymamaként) nagyon sokat adhatnak a XXI. századi, kütyükhöz és közhelyekhez láncolt gyerekeknek. A kis történetek és rímcsokrok hol nagyon egyszerűen, hol pedig költői szárnyalással tanítgatják őket elfeledett értékekre: szerénységre, türelemre, a szépség szeretetére. Egyéni olvasatomban a kötet két örök érvényű darabja (szöveg és rajz egyaránt!) ifj. Gaál Mózes poétikus lepkemeséje, a Papillo és Papilla, illetve egy káposztaharsogtatóan realista nyuszitörténet, a Hencegi úrfi viszontagságai, Moravcsik Gyuláné tollából. Ami pedig a ráadás: a kötet remek esélyt ad a kicsiknek arra is, hogy megismerhessék a húszas évek második felében élt gyerekek – dédszüleik nemzedéke – mindennapjait, majdnem úgy, mint egy családi album lapozgatása közben.
