A Traditio Apostolica I.

Mivel ez a dokumentum töredékesen és számos nyelven maradt fenn, ezért a rendelkezésünkre álló „kész” szöveget valójában hozzáértő történészek rekonstruálták (magyarul az Ókeresztény Írók sorozat ötödik kötetében olvashatjuk). Pontos eredete ismeretlen, és számos feltételezés látott napvilágot ezzel kapcsolatban. A szöveg egyik tudós kiadója, a belgiumi bencés, Bernard Botte a római Hippolütosznak tulajdonítja a szerzőséget, bár ezt ma már sokan kétségbe vonják, és inkább Szíriában vagy Alexandriában keresik eredetét.


Mivel ebből a korból nem maradtak ránk más liturgikus könyvek, a liturgiatörténészeknek a kortárs egyházi írók műveiből, vértanúaktákból kell szó szerint összevadászniuk azokat a szórványos utalásokat, amelyek alapján némi képet alkothatnak a II–III. század istentiszteletének részleteiről: ennek az iratnak tehát az is külön jelentőséget ad, hogy számos liturgikus cselekmény pontos, részletes leírását és szövegeit is közli: a püspök és a többi egyházi szolgálattevő szentelését, avatását, az eucharisztikus imát, a keresztséget, különféle áldásokat, a napi ima rendjét és így tovább.

Marcel Metzger, a nagyszerű liturgiatudós pap írja, hogy az első keresztényeket különösen is jellemezte az összegyűlésre való készség, s nevüket is – egyház, gyülekezet – innen kapják. Ez a készség járja át a Traditio Apostolica minden lapját. Búcsúzzon tőlünk az egyelőre ismeretlen szerző az imáról szóló fejezet utolsó mondatával: „Siessünk buzgón a gyülekezetbe, ahol a Lélek bontja virágait.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .