Zakeus vasárnapja

A történetben szembetűnő a felemelkedés. Mivel Zakeus alacsony termetű volt, kíváncsi lévén Jézusra, „felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt”. A puszta kíváncsiságnál bizonyára sokkal több hajtotta őt, hiszen tekintélyes ember volt, a „vámosok feje”, s nem nevettette volna ki magát a fáramászással. De szívében már ott munkálkodhatott a hit válaszadásra megfogamzott csírája. Elszakadt a földtől, az életét eddig kitöltő anyagi és pénzvilágtól, hogy önmagán is felülemelkedhessen. S vajon nem ugyanez-e a mi nagyböjti feladatunk is?


Ugyanolyan szembetűnő a történetben a leszállás is. Amint Jézus meglátta a fára felmászott Zakeust, megszólította, mire ő „sietve lemászott” a földre. Az Isten hívása, Jézus szólítása mindig megelőzi az embert. Ám az csupán „pusztába kiáltott szó”, ha elmarad a válasz. Zakeus szívében ott munkálkodott a hit válaszadásra lendítő készsége. Leszállt hát a földre, visszatért az addigi környezetébe, de már másképp folytatta életét. Immár örömmel fogadta azt a Jézust, akiről azelőtt csak hallott, akire addig csak kíváncsi volt, akiért legutóbb a nevetségessé válást is vállalta. Leszállt, hogy Jézussal már a földi világban is közösségben lehessen. Hát nem ugyanez lesz-e a mi nagyböjti feladatunk is?

A fölfelé és lefelé irányuló mozgás mellett ott van a harmadik is, a vízszintes irányú, amely közösségvállalást jelent. Zakeus egyrészt „örömmel befogadta” Jézust a házába és szívének belső szobájába. (Nem véletlen, hogy mind a templomszenteléskor, mind a lakóházak megszentelésekor ezt az eseményt idézi a fő ének.) Másrészt a közösségvállalás az emberek irányában is megvalósul, hiszen Zakeus így szólt: „Vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Most tiszta szívvel és megújult lélekkel fordul oda azokhoz, akiket eddig semmibe vett, mert nem támogatta őket, s jótékonyságával segíti azokat, akiket korábbi tevékenységével becsapott. Felismerjük-e benne a mi nagyböjti feladatunkat is?

Próbáljunk meg – távolabbról – úgy nekiindulni a nagyböjtnek, hogy az olyan lelki fölemelkedést jelentsen számunkra, amely az állapotbeli kötelességeinkhez való leszállást is magában foglalja, és amely szorosabb testvéri közösségbe hoz Jézussal és embertársainkkal!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .