A legkézenfekvőbb eszköz mindehhez természetesen a látvány, pontosabban annak a digitális technikának a használata, amelytől minden film „sosem látott” és „lenyűgöző” lesz. Természetesen Ridley Scott Exodusa is fantasztikus látványvilággal, 3D-ben készült. Hogy ez mennyire sikerült, arról nem tudok nyilatkozni, mert divatjamúlt 2D-ben néztem meg, ám így sajnos még inkább kitűnt, hogy a készítők nem ugrották meg a maguk felállította lécet.
Adott egy nagyszerű rendező, aki bizonyított már a műfajban (hogy csak a Gladiátort és a Mennyei királyságot említsük), számos igazán tehetséges színész (Christian Bale, Joel Edgerton, Sigourney Weaver, Ben Kingsley), egy nagyvonalú költségvetés, a forgatókönyvírók között pedig ott találjuk Steven Zailliant, akihez olyan művek kötődnek, mint A tolmács vagy a Schindler listája. Egyszóval joggal reménykedhet a mozilátogató, hogy nagyszerű filmre vált jegyet. Az Exodus: istenek és királyok valóban nem rossz, de nem is jó, főleg ha az alkotók tehetségéhez mérjük. Úgy tűnik, ez az alkotás is beleesett abba a hibába, amelybe manapság számos mozifilm: a látvány fontosabb, mint a történet, és a formához bizony nem társul megfelelő tartalom.
S bár tisztában vagyok azzal, hogy furcsa egy ószövetségi történetet elmesélő filmen számon kérni, hogy mennyire régimódi istenképet közvetít, mégis megteszem, mert az Exodus e tekintetben önmagával hasonul meg. Próbál modern lenni, Isten és ember kapcsolatáról egészen merész, de legalábbis elgondolkodtató kérdéseket feltenni. Mózes a film elején még agnosztikus, és kiválasztottsága gyötrődések közepette születik meg. Ramszesz önmagát istenné téve „egyenrangú félként” kritizálja Izrael Istenét. A fáraó tanácsadó főpapja pedig, hangot adva a XXI. század emberének, a csapásokat igyekszik természeti törvényszerűségekkel magyarázni. Ráadásul maga az Úr – kicsit hatásvadász, de azért a modern ikonográfiába beleillő módon – egy tizenegy éves fiú képében jelenik meg a vásznon. A film egésze mégsem mond újat Istenről, sőt meglehetősen túlhaladott képet fest róla. Olyan Mindenhatót látunk, aki szeszélyes, bosszúálló és kegyetlen. Egy „embertelen” Istent, akitől hiába kérünk bármit is, aki nem ismeri és főleg nem veszi figyelembe az emberi szenvedést és vágyakat. Aki nem tudja, hogy Izrael népének szabadulása csak előképe annak, hogy egy másik húsvéton az egész emberiség szabaddá lesz.
