Konstantinápoly eleste után a felbomló Bizánci Birodalom lakói két nagyhatalom fennhatósága alá kerültek: nagyobb részük a Török Birodalom, kisebbik pedig a Velencei Köztársaság polgára lett. Kréta 1204 és 1669 között tartozott a velenceiekhez; a szigeten jelentős posztbizánci ikonfestő-iskola fejlődött ki, amely két és fél évszázadon át folytatta tevékenységét, központja Iráklion (korabeli neve: Candia) volt. A krétai iskola egyik legkorábbi és legismertebb művésze Andreas Ritzos (velencei nevén Andrea Rico De Candia) volt, aki Szenvedő Istenanya- ikonjai révén vált híressé.
A lexikonban most helyet kaptak olyan festők is, akik a magyarországi görögkatolikus egyház művészetében játszottak szerepet. Ilyenek voltak például a Lengyelországból származó Spalinszky fivérek: Mihály és Tádé, akik a XVIII. század második felében több ikonosztázon is együtt dolgoztak a munkácsi püspökség szolgálatában.
Ruzsa György oktatóként és kutatóként több alkalommal járt az Athosz-hegyi kolostorokban, Oroszországban és Brüsszelben, legutóbb pedig hosszabb időt töltött Szibériában, a Bajkál-tó környékén. A kelet-szibériai ikongyűjteményeket, főként az Irkutszki Művészeti Múzeum gyűjteményét tanulmányozta, azon belül különösen a fémikonokat, az óhitűek ikonművészetét és szokásait. Az ikonfestészeti lexikonban több szócikket találunk a fémikonokról is, amelyek az óhitűek (szakadárok, ószertartásúak) megjelenésével a XVII. század vége felé kezdtek egyre nagyobb számban elterjedni. Ennek fő oka az volt, hogy az öntvény kevésbé sérülékeny, mint a fára festett ikon. A pravoszláv egyház kezdetben tiltotta a fémikonok használatát, de azok egyre népszerűbbé váltak, és gyorsan terjedtek, ezért házi ájtatosságként végül engedélyezték használatukat. A rézötvözetből öntött ikonok a IX. századtól kezdtek elterjedni a Bizánci Birodalomban, de a fémikon a későbbiekben sajátosan orosz műfajjá vált. Ruzsa György ikonlexikonjába – a téma fontosságára tekintettel – fémikonokkal és fémjegyekkel foglalkozó bibliográfia is került.
A szerzőnek több műve is megjelent már a Corvina Kiadónál: Larionovról szóló 1977-es monográfiájában azt vizsgálta, miként hatott az orosz ikon az avantgárd művészetre, a Novgorod, Pszkov és az orosz Észak című 1981-es kötetében pedig a középkori orosz építészettel foglalkozott. Szintén a Corvina adta ki Feofan Grekről szóló könyvét 1982-ben. Ruzsa György új kötetében számos szent életéről is olvashatunk.
(Ruzsa György: Az ikonfestészet lexikona. Corvina Kiadó, 2014. A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)
