– Milyen céllal jött létre a piarista diákszövetség?
– Az öregdiákok különböző szerveződései egyidősek a piarista iskolákkal. Ezek a XIX–XX. század fordulóján erősödtek meg. A trianoni Magyarországon, egészen addig, amíg a kommunisták be nem tiltották a piarista iskolákat, egyesületi és önképzőköri formában működtek. Később azok alakították újjá a diákszövetséget, akiket erőszakosan választottak el a piarista iskolarendszertől. Antall József volt ennek a fő kezdeményezője, ő ment el ötletével Jelenits István akkori piarista tartományfőnökhöz, aki támogatásáról biztosította. A diákszövetségnek a rendszerváltás környékén politikai jelentősége is volt. Segített a társadalom civil oldalának kialakításában, és feladata volt az is, hogy erőforrás legyen az egyházi szervezetek újraélesztésében.
– Hány tagja van a piarista diákszövetségnek, és milyen munkát végez?
– A szervezetnek jelenleg közel háromezer tagja van. Elmondhatjuk, hogy a diákszövetség összességében hűen reprezentálja a piarista nagycsaládot. Fontos számunkra a hagyományőrzés: a megemlékezések az évfordulókról, az egykori diákokról – Antall József és Teleki Pál kiemelt tiszteletet élvez. A Piar-Tours, a turisztikai tagozat negyedévenként szervez komoly túrákat, ezekről az utakról aztán beszámolók is születnek. Félévente jelenik meg a diákszövetség életét bemutató folyóiratunk. Havonta akár többször is hírlevelet adunk ki, melyet az egész világon olvasnak. Támogatjuk az öregdiákok sporttevékenységét és a Barátok útját is, amely egy nagyszerű lelkigyakorlatos közösség. Meg kell említeni a fiatal nemzedék által létrehozott piarista bor kezdeményezést. De vannak előadásaink és kulturális programjaink, kiállításaink is. Tagozataink – Tatán, Szegeden, Veszprémben, Nagykanizsán, Vácott, Kecskeméten vagy Mosonmagyaróváron – az iskolák mellett működnek, és segítik azok munkáját. Sajnos ahol nincs már iskola, ott nem sokáig lesznek öregdiákok sem. Azt is meg kell jegyezni, hogy bár az értékrendünk teljesen világos, a politikában nem törekszünk jelen lenni, bár régebben erre is volt igény. Ez persze nem azt jelenti, hogy a közélet kérdéseivel kapcsolatban nem nyilatkozunk meg. A jövőben feladatunknak tekintjük azt is, hogy a mindennapi, mégis sorsdöntő élethelyzetekben igyekezzünk segítséget nyújtani egymásnak és a magyar embereknek. Ezt azért tudjuk megtenni, mert a piarista iskolákban komolyan felkészítettek bennünket az életre, arra, hogy a felmerülő problémákról még azelőtt kell gondolkodni, mielőtt szembesülnénk velük. Egy értékorientált közösség fontos szempontokat tud adni a hétköznapi morális kérdések megoldásában is, hiszen a mai világban könnyű megbukni az erkölcs területén.
– Önnek milyen piarista kötődése van?
– Családomból édesapám és a nagybátyáim piarista diákok voltak addig, amíg be nem zárták az iskolát. Testvéreim, unokatestvéreim és én is a Mikszáth téri iskolában végeztük a gimnáziumot. Engem még tanítottak a nagy „legendák” is. Ők a maguk tudományágában a piarista körökön kívül is meghatározó személyiségek voltak. Pogány János a matematikában, Kovács Mihály a kibernetikában, Öveges József a fizikában, Borián Tibor az ének-zene területén, Takács Ervin a diákszínjátszásban. Jelenits István vagy Medvigy Mihály erkölcstani iránymutatásait később is nagy haszonnal tudtam forgatni kutatóorvosi pályám során. Meghatározó volt számomra, hogy problémáimmal nemcsak a középiskolás évek alatt, hanem utána is fordulhattam tanáraimhoz.
– Hogyan lett a diákszövetség elnöke?
– A diákszövetséggel akkor vált szorosabbá a kapcsolatom, amikor Urbán József rendfőnök egyszer megemlítette, hogy a fiatalabb nemzedék képviseletére is szükség lenne. Mivel úgy láttam, hogy tudok majd ebben segíteni, Osváth József mellett al – elnökként kezdtem dolgozni a diákszövetségben. Amikor Osváth leköszönt, engem választottak meg elnöknek.
– A szervezet tagjai között vannak nyugdíjasok, és olyanok is, akik még csak most érettségiztek. Hogyan sikerül összefogni a különböző korosztályokat?
– Szervezetünkre jellemző egyfajta nemzedéki hiány, mert azok közül, akik a hatvanas-hetvenes években voltak aktívak, csak kevesen csatlakoztak a diákszövetséghez. A vezető erő a közelmúltig az a réteg volt, amelytől a politika elvette az iskolát. Ez egy tiszteletre méltó, sokat szenvedett generáció. Tagjai nagyon lelkesen a saját képükre alakították a diákszövetséget, de a fiatalabbakat így nem mindig sikerült megszólítani. Az ezredforduló környékén történt ebben változás, amikor megszerveztük a diákszövetség tagozatait. Mára már elmondhatjuk, hogy nemzedéki problémák szinte egyáltalán nincsenek a szervezetben. Tagjaink között szép számban képviseltetik magukat az idősebb korosztályhoz tartozók, az utánuk következő nemzedék tagjai kevesebben vannak, míg a fiatalabb generáció ismét nagyobb számban van jelen a diákszövetségben. Fel kell készülnünk arra is, hogy a végzettek között egyre több a nő.
– Nemrég találkoztam egy olyan volt piarista diákkal, akinek az édesapja és a fia is a kegyesrendiekhez járt. Zlinszky János volt alkotmánybírónak, az újjáalakult diákszövetség első elnökének két fia és négy unokája, de már az édesapja, sőt a dédapja is a piaristáknál végzett…
– Valóban, azok közül, akik a piaristákhoz jártak, nagyon sokan gondolják úgy, hogy lehetőség szerint gyermekeiket is itt iskoláztatják majd. Egyszerűen fogalmazva: a piarista tanintézmények évszázadokon keresztül jó iskolák tudtak maradni. Emellett az is fontos, hogy a rend széles társadalmi rétegeket vonzott iskoláiba, köztük nem egy igen nehéz személyiséget. Az itt tanítók mindig nagyszerű pedagógusok és oktatók voltak, s azok ma is. A hitet nagyon hitelesen, egyszerűen, mégis magas szinten tudják megjeleníteni. A piarista tanárok abban segítik a diákot, hogy élményszerűen tudja megélni azt az életszakaszt, amelyben éppen van. Jól össze tudják hangolni az egyén és a közösség épülését. Számomra a legfontosabb tapasztalatot mégis az jelentette, hogy úgy éreztem, a tanáraim egész élete ránk van szánva.
– Miben egyedi a piarista felfogás?
– Elsősorban értékeiben, melyek mindenki számára fontosak lehetnek. Vannak ezen belül olyan jellemzők is, melyeket rajtunk kívül más nem tud képviselni. A piarista rend jelmondata: Pietas et litterae (Kegyesség és tudomány). A pietas számomra azt jelenti, hogy az élet elkerülhetetlen megpróbáltatásaihoz türelmesen és szelíden kell hozzáállni. A litterae pedig arra utal, hogy a tudományokat – a természettudományokat is – komolyan kell venni. Mindezt úgy, hogy ne legyünk merevek, nyitottak maradjunk a világ jelenségeire, az emberi gondolkodás újdonságaira és ezek kezdeményező, de kritikus alkalmazására.
– Hogyan tud részt venni a diákszövetség a társadalmi párbeszédben?
– Számos kérdés adódik az életünkben, melyek felkészületlenül érnek bennünket. Ezekkel először is szembe kell néznünk. Azt látjuk, hogy igen gyakran nagy horderejű kérdésekről születik személyes vagy közösségi szintű döntés úgy, hogy hiányzik az elégséges eszmecsere. Nem szeretnénk lobbitevékenységet folytatni, ugyanakkor színes világunkban könnyen meg tudjuk teremteni a megbeszélések szemléleti alapjait. A családok előtt álló kihívásoktól a társadalom elöregedésén, vagy akár a géntechnológia kérdésein át egészen a külpolitikáig tagjaink bármely témában részt tudnak venni az értelmes társadalmi párbeszédben.
– Milyennek képzeli el a Magyar Piarista Diákszövetség jövőjét?
– Azt szeretném, ha aktív közösségek működnének az iskolák mellett úgy, hogy tagságuk folyamatosan megújul. A tagozatok legyenek kíváncsiak arra, hogy mi történik az iskolákban, és a maguk lehetőségei szerint támogassák szükségleteikben az intézményeket. Találjanak megfelelő formákat ahhoz is, hogy a rászoruló gyerekeket segíteni tudják. Vegyenek részt az iskola közös programjaiban. Társadalmi szinten pedig abban kell segítenünk, hogy a különböző csoportok között erősödjön a párbeszéd kultúrája. „Az élni nem tudónak baj, hogy él” – írta annak idején Vörösmarty Mihály öregdiák. Ez annyit jelent, hogy a „kis dolgok művészetében” szükséges leginkább bölcseknek lennünk. Az életünk tudatos szervezésében kell egyfajta mintát adnunk és példát mutatnunk.
Fotó: Kissimon István
