hordom a csönd-ruhád Uram
hegyvándor nyíló hajnalon
éneklem dallamát a Szónak
míg végleg elhalkul dalom
látom halmodat a fényben
piros-sugárlón őszben télben
hogy tavaszt hozzon nap Szenteltje
kék virágot a zűrzavarban
s fődnek tövisét fölcserélje
Virág mind mi dalba kötve
gyötrelmek láncát általfűzi
koszorú az élet sáncán
emlékezőn egy mozdulatban
és Szíved trónusát eléri
telnek múlnak megmért mezőn
megszámlálatlan napjaink
„kertről kertre érünk” látod
s ha elhalkulnak hangjaink
jöjjön az újabb kezdő-szólam
mely első énekből ered
újabb rózsa ha száz tövisből
mégsem sebezne örömet
(Elhangzott az ünnepségen)