Nem sokkal korábban még legújabb könyvéről tartott előadást a Pápai Tudományos Akadémia ülésén a Vatikánban. E testületnek 1990 óta volt tiszteletbeli tagja.
Jáki Szaniszló László 1924-ben született Győrben. 1942-ben lépett a bencés rendbe, ahol 1947-ben tett örökfogadalmat. Egy évvel később Pannonhalmán pappá szentelték. Rendje Rómába küldte, ahol a Pápai Szent Anzelm Intézetben szerzett hittudományi doktorátust. Mivel a kommunizmus miatt nem térhetett haza Magyarországra, az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol az évtizedek során több egyetemen is teológiát oktatott. Egy gégeműtét következtében, amely évekig megakadályozta, hogy tanítson, alkalma nyílt, hogy fizikával foglalkozzék. 1957-ben e tárgyból is doktorált New Yorkban, a Fordham Egyetemen, a kozmikus sugárzás egyik felfedezője, a Nobel-díjas Victor Hess vezetése mellett. Az Egyesült Államokba költözése után hat magyar szerzetes társával megalapította a woodside-i bencés priorátust, amelynek 1957 és 1960 között könyvelője volt. 1961 és 1965 között a Princeton Egyetemen volt kutató, majd a Seton Hall Egyetem meghívott előadója lett. Itt szerzett professzori címet 1975-ben. 1974 és 1976 között az edinburgh-i egyetem előadója volt. Számos egyéb intézményben is tanított az Egyesült Államokban és Európában, többek között a Yale, a Harvard, a Sorbonne Egyetemen és a római Pápai Gergely Egyetemen.
Fő kutatási területe a hit és az értelem kapcsolata volt. Természettudományos és filozófiai művei mellett foglalkozott bioetikai és lelkiségi témákkal is. Több mint negyven könyve mellett cikkek százait írta, elsősorban a tudomány és a vallás viszonyáról, a tudományfilozófiáról, a tudománytörténetről és teológiai oldalukról. A rendszerváltozástól 2007-ig huszonöt kötete jelent meg magyar nyelven is.
1987-ben elnyerte a Templeton-díjat, 1997-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.
Jáki Szaniszlóról a budapesti egyetemi lelkészségen emlékeznek meg április 26-án, vasárnap, a 19 órakor kezdődő szentmisén.