A Budapesti Történeti Múzeum magyar önarcképeket mutat be a firenzei Uffizi képtárból. Jó néhány ismert névvel találkozhatunk: Szinyei Merse, Rippl-Rónai vagy Benczúr Gyula egy-egy képével. De mára kissé megfakult hírű vagy éppen elfeledett alkotók is helyet kaptak a kiállításon: Nemes Eliza, Angeli Henrik vagy Horovitz Lipót. Ez a tény önmagában még nem jelent minősítést, hiszen e ritkán látott képek felveszik a versenyt a már sokszor látott mesterművekkel. Nemes Eliza Benczúr Gyula tanítványa volt. 1899-ben – halála után – kétszáznegyven művét állították ki a Műcsarnokban. Hagyatékában találtak enteriőr képeket és csendéleteket is. Horovitz Lipót főleg külföldön szerzett nagy hírnevet, élt Párizsban, Varsóban és Bécsben is. Most kiállított önarcképét 1909-ben küldte el Firenzébe – az olasz kultuszminiszter felkérésére. László Fülöp önportréja mellett látható XIII. Leó pápáról festett, elegáns reneszánsz keretbe foglalt reprezentatív arcképe. Az 1900-ban készült kép nagy érzékenységgel mutatja be Leó pápát: békés, barátságos tekintettel néz maga elé az idős egyházfő. A kékes színű semleges háttér nagyszerűen kiemeli a pápa fehér ruhás alakját.
László Fülöp portréival szerzett magának világhírnevet, és 1907-ben Londonban telepedett le. A társadalom legfelsőbb rétegeit festette le nagy sikerrel. Uralkodók, miniszterelnökök, a világ más ismert politikusai és érsekek voltak modelljei. Több nyelven beszélt, kiváló társalgó hírében állt. II. Vilmos német császár barátjának tekintette a művészt.
Az Uffizi képtár a világ legnagyobb, leghíresebb és legrégebbi önarcképgyűjteményét mondhatja magáénak, az alkotók sora Raffaellótól a jelenkorig tart. A portrégalériát Leopoldo de’ Medici alapozta meg 1664-ben, amikor kiemelkedő kortárs toszkán és más itáliai művészeket kért fel önarcképük megfestésére. A gyűjtést utódai is folytatták, és már a XVII. században több kiváló Itálián kívüli festő, például Rembrandt és Van Dyck önarcképe is bekerült a nagyhercegi képtárba. Az évszázadok során változó ütemben bővülő portrégaléria mára több mint ezerhatszázötven festményből áll. A magyar festészetet huszonegy művész huszonnégy önarcképe képviseli.
Benczúr Gyula nyugodt, rokonszenves arccal néz a látogatóra. Derűs egyéniségét, kiegyensúlyozott lelkivilágát tükrözi e portré. Szinyei Merse bőrkabátos, vadászruhás arcképe kedves, rokonszenves ember benyomását kelti. A díszes blondelkeret remekül kiemeli a vaskos fatörzsek közt álló barna ruhás alakot.
A sikeres életű, gazdag festők között helyet kapott Nagy Balogh János is, aki pesti szobafestő volt, és szegénységben élt. Művészeti akadémián csak nagyon rövid ideig volt lehetősége tanulni, kitartó önképzése és tehetsége révén vált jelentős művésszé. Önarcképe 1982-ben került a Nemzeti Galériából Firenzébe, az Uffizi négyszáz éves fennállása alkalmából.
Vásárlások, felajánlások és ajándékozások révén az állandóan gyarapodó gyűjtemény természetesen kortárs művészek képeivel is gazdagodik. Keserű Ilona neoavantgárd stílusával, szivárványos színeivel már a legújabb kort képviseli. Fehér László jobb kezében kis tükröt tartva, semmitmondó fehér háttér előtt, barátságtalan tekintettel néz vissza ránk, de legalább jó nagy méretű vásznon teszi ezt.
Az önportré műfaja manapság is népszerű, kikerült a múzeumok zárt világából, demokratizálódott a digitális fényképezés útján. Ma már bárki készíthet akár csoportos önarcképet, és azonnal elküldheti barátainak, ismerőseinek, sőt a neten pillanatok alatt nyilvánossá teheti. Ez persze még egyáltalán nem garantálja a minőséget. Úgyhogy az Uffizi képtár biztosan nem egyhamar adja fel „hagyományos” portrégyűjteményének gyarapítását.
(A Festők a tükörben, magyar önarcképek az Uffizi képtárból című kiállítás július 20-áig látható a Budapesti Történeti Múzeumban.)
Fotó: Mészáros Ákos
