Számos hasznos madárfajt ismerünk, nem véletlen, hogy az európai államok 1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. A madarak és fák napját először Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben, majd miniszteri körrendelet szabályozta, hogy a népiskolákban a tanítók megismertessék a tanulókat a hasznos madarakkal és azok védelmének jelentőségével.
A fák tisztelete is a régmúltba nyúlik. Őseink gondolkodásában központi helyet foglalt el e fontos növény, s nem csak a bibliai tudás fájára gondolhatunk; a fa végigkísérte az ember életét.
Fekete István írja le gyönyörűen Éjfél az erdőn című elbeszélésében az erdő, a fák sorsát, s az áradó szépségű mondatok olvastán eszünkbe juthat gyerekkorunk kedvelt almafája, melynek lombjai és illatos gyümölcsei között oly sokat időztünk. Vagy épp a korhadó szilvafa képe tárul elénk nagyanyánk kertjéből, melynek törzsében madarak vertek tanyát: „…horkol a fűrész, csattog a fejsze… s mintha a szíve szakadna meg a vén fáknak: rekedten felkiáltanak, s eldőlnek a hóban holtan. Holtan? Nem igaz. Az erdő nem ismeri ezt a szót. Az erdő volt, van és lesz. Igaz, a fák ledőlnek, de a gyökerek szívják már az új sarj táplálékát, álmodják már az új hajtást, és a csírák mélyén már új erdők suttognak. Holtan? Hogy lenne ez igaz, hiszen fájukból tűz lesz, otthonok melege, út lesz és távolság a kerekek robogásában, játék a gyermekek kezében és szívében, munka lesz és kenyér, szerszám és kisteknő, kitárt kapu és ringó bölcső… Holtan? Hiszen papír lesz belőle és könyv és harangláb, és belőle lesz a koporsó, egy másik világ ismeretlen messzeségének nyugodalmas csónakja. Nem, az erdő nem fél a haláltól. A fák dőlnek és nőnek, mert ez a dolgok rendje.”
Fotó: Gajdó Ágnes
