Sokan vannak kalandvágyók, elégedetlenek, kilátástalan sorsúak, kíváncsiak, nyughatatlanok, másoktól különbözőek, akik szívesen vállalkoznának az útra, akármilyen bizonytalan kimenetelű is az. Még csodálkoznunk sem kell rajtuk, hiszen az emberiség történelme során mindig voltak olyanok, akiket a felfedezés vágya fűtött, akik ismeretlen földrészek felkeresésére indultak, mint a vikingek, vagy Kolumbusz Kristóf. Ők sem tudták, hova érkeznek majd útjuk végén, visszatérhetnek-e egykor a szülőföldjükre. Az ismeretlen iránti kíváncsiság része az emberi természetnek.
Rendben van tehát; elutazik néhány ember a Földről a Marsra, később talán más bolygóra is. Ez nagy hírértékű bejelentés lehet. Engem azonban jobban érdekel, hogy amíg kirajzunk a világmindenség megannyi pontjára, mi lesz az itt maradó, hamarosan kilenc-tízmilliárd többi emberrel. Azokkal, akik nem férnek bele az űrhajókba, akiknek az élete a Földhöz kötött, akik nem kerülnek a lapok címoldalaira, akik nem akarnak elmenni innen. Mi legyen velünk, a többséggel?
Bizony, a belátható jövőben nincs más lehetőségünk, mint az Írás szerint élni: „Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze” (Ter 2,15). Ez a teremtésvédelmi feladatunk. Véleményem szerint felér egy Mars-utazás nehézségével, sőt még nehezebb is annál, bár talán nem annyira veszélyes. Az űrutazás fizikai feltételei, a telepek létrehozásának módja, a küldetés költségei jelenlegi ismereteink és tapasztalataink alapján többé-kevésbé kiszámíthatóak, viszonylag jó közelítéssel becsülhetőek. Voltak sikeres űrrepülések, visszatérő hajósokkal. Építettünk már itt a Földön ideig-óráig működő, a környezetüktől elzárt, mesterséges „ökoszisztémákat” (ezek voltak a híres Bioszféra2 kísérletek az 1990-es években). Vannak ismereteink arról is, hogy milyen létfeltételek fogadják majd a Marson az odaérkezőket. Szóval az egész program, sok bizonytalansággal ugyan, de tervezhetőnek tűnik. Sok pénzzel, rengeteg mesterséges beavatkozással talán fenntartható lesz egy ideig egy kis marsi kolónia.
Távolabbra tekintve azonban nem várható más ott sem, mint ami a mostani földi helyzet. A bioszféra évmilliárdok alatt alakult ki. Jelenleg ez a legbonyolultabb élő rendszer. Működésének alapvető mechanizmusai azonban továbbra is rejtélyt jelentenek számunkra. Működését nem ismerjük kellő mélységben. Nem látjuk a legfontosabb szabályokat, sok a fehér folt az ökológiai tudásunkban. Gyakran panaszkodnak a tudósok arról, hogy milyen kevéssé ismerhetők fel általános szabályok, törvényszerűségek az ökológiában. Ahány ökoszisztéma, annyiféle működés, annyi „személyiség”, sajátos, a másiktól különböző vonásokkal. Ezeket a vonásokat, tulajdonságokat kellene mindenekelőtt megismernünk, amíg van rá lehetőségünk, amíg még nem tettük menthetetlenül és visszavonhatatlanul tönkre az életterünket. A bioszférát működtető szabályok ismerete nélkül ugyanis nem lehetséges célszerű és előre kiszámítható beavatkozásokat végezni az ökoszisztémák életébe. Jelenleg úgy próbáljuk orvosolni a bioszféra sebeit, a környezetszennyezést, az erdők és a talajok pusztulását, a biodiverzitás csökkenését és a többi kártételt, ahogy a varázslók gyógyítanak: számos tapasztalat alapján, de az okok és a háttérben zajló folyamatok elégtelen ismeretében. Ezért is vagyok szkeptikus a marsi telepek létrehozását és benépesítését illetően.
Műveljétek és őrizzétek! A Marsot? Ha megtelepszünk ott, akkor igen, a Marsot, és a jövőben esetleg benépesülő többi bolygót is. De amíg eljön ez az idő, ha eljön egyáltalán, addig megkerülhetetlen kötelességünk illően bánni a Földdel. Ez mindenkinek méltó, kellően felemelő és lelkesítő feladatot jelenthet. Ne féljünk nekivágni!
